ZETApress

hírportál

Illegális termékbemutatók

Harrach Péter frakcióvezetőSzorosabb hatósági együttműködéssel szoríthatók vissza a szabálytalan árubemutatók, a kormány a rendőrség és az adóhatóság mellett a békéltető testületek munkájára is számít a visszaélések megszüntetése érdekében ? mondta Kara Ákos, az NFM infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára délelőtti sajtótájékoztatóján Budán.

Ismertette, hogy a 2015 decemberében elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően a visszaélések száma másfél év alatt az ötödére esett vissza. 2015-ben havonta átlagosan 43 panasz érkezett, tavaly 26, idén pedig augusztus végéig mindössze 13. Három pillére volt a szigorításnak: árubemutatón nem lehet hitelt felvenni, csak bankfiókban, tilos ingyenes jutalmakat felajánlani és elérhető ügyfél-szolgálatot kell működtetni!

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, a 2015-ös törvénymódosítás benyújtója arról beszélt, hogy a nyugdíjasok a legkiszolgáltatottabbak a csalókkal szemben. Nagyon sok a megtévesztő telefonhívás, a lakásban tartott termékbemutató, az ingyenes ajándékkal kecsegtető beetetés és az egészségügyi vizsgálatnak álcázott szélhámoskodás. Későbbi terveik között szerepel a televíziós távgyógyításnak álcázott kuruzslás, energiaátadás szabályozása, ám ezzel csínján kell bánni, nehogy a sajtószabadság megsértésével vádolják a jogalkotót.

Töreki Sándor rendőr-dandártábornok, az ORFK bűnügyi főkapitány-helyettese két komoly ügyről beszélt. Nemrég Veszprém megyében indult büntetőeljárás a fogyasztókat bűnszervezetben történt megkárosítókkal szemben, s eddig 77 károsult jelentkezett. A gyanúsítottak tízezer forintos készülékeket értékesítettek egyenként több százezer forintért. Egyikük letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást, társai szabadlábon védekeznek.

Magam is rendszeresen kapok termékbemutatónak álcázott egészségügyi vizsgálatra szóló meghívást telefonon. Mindig udvariasan végighallgatom, sokat kérdezek a telefonálótól, hiszen a hívás díja ilyenkor őt illeti, majd a végén megmondom, hogy nincs szükségem az ajánlatra. Megtehetném, hogy rögvest leteszem a telefonkagylót, de nagyobb a kiszúrás, ha feleslegesen beszéltetem. A sajtótájékoztatón megkérdeztem, hogy a legközelebbi hívásnál megbeszéljek-e a telefonálóval egy lakásomon tartott termékbemutatót, értesítsem-e erről a hatóság embereit, akiket aztán érdeklődő családtagként vagy szomszédként mutatnék be az ügynöknek, s a bemutató végén aztán a hatósági személyek megkezdhetnék az intézkedést. A tábornok úr és az államtitkár úr is bűnmegelőzési célból elfogadhatónak tartotta az ötletemet, de még gondolkodom a megvalósításon. Nem akarom megadni a lakcímemet a szélhámosoknak, mert a rendőrök nem lehetnek mindig velem, hogy megvédjenek a bosszújuktól!

Szóljon hozzá!