ZETApress

hírportál

Türelmes rendőreink

Nagyon megszaporodtak az ellenzéki megmozdulások fővárosunkban. A törpe minoritás egyre hangosabb. Nemcsak a kormányt és kormányfőt becsmérlik, de a rendőröket is sértegetik, akiknek ezt némán kell tűrniük. Mikor kapnak végre parancsot a határozottabb fellépésre?

A balhézók zöme az 1990-es rendszerváltozás után született, vagy még kisgyerek volt akkor, így fogalma sincs arról, hogy a ’70-80-as években hogyan szállhattak szembe a hangoskodókkal rendőreink. A Forradalmi Rendőri Ezred és a velük együttműködő Munkásőrség sorfalai mögött kiemelő egységek álltak. Ha a tüntetők közül valaki túl közel ment hozzájuk és hangoskodott, a sorfal hirtelen szétnyílt, a kiemelők kirohantak és a sorfal mögé vitték a delikvenst.

Senki se higgye, hogy a kiemelők udvariasan felemelték és bevitték – mint teszik most az ülősztrájkolókkal és egyéb passzív ellenállókkal -, hanem a földre lökték és lábon fogva bevonszolták, miközben a feje kopogott az aszfalton. A sorfal mögött aztán “elbeszélgettek” vele. Ott már nem voltak tévékamerák – egyébként is csak kormánytévé volt! -, s az okostelefont sem ismertük, amivel ma boldog-boldogtalan fotózza rendőröket és figyeli az esetleges túlkapásaikat.

Az elfogott balhézót harminc napig bírói ítélet nélkül is bent lehetett tartani, aztán mire hazakerült, várta a munkakönyv a munkahelyén. Bármennyi iskolája is volt, utána csak segédmunkás lehetett. Ha büdös volt a munka és harminc napon túl sem dolgozott, közveszélyes munkakerülésért harminc nap elzárás járt. A férfi szabálysértőket hétfőn-szerdán-pénteken a rendőrségi rabomobil vitte a baracskai, míg a nőket a mélykúti börtön és fogházba. Ott a negyven-ötvenágyas zárkákban vályúban hideg vízben mosakodhattak és vécé híján hatalmas edényekbe üríthettek. Egész nap bezárva voltak, s csak a kötelező időre jutottak ki a zárt börtönudvarra szabadlevegőre.

Mivel akkor még volt halálbüntetés, a tüntetéseken a fegyverhasználat sem számított volna bűnnek. Ezt két ütemben rendelhették el parancsnokaik. Ha nem oszlott a tömeg: Cél a fej! – mondták jól hallhatóan, s a géppisztolyos lövészek a fej fölé céloztak és a levegőbe lőttek. Ha ez sem bizonyult volna hatékonynak: Cél a derék! – mondták volna a protokoll szerint, s ilyenkor már lábon lehetett lőni azt, aki veszélyt jelentett a védett objektumra.

Persze régen is a hangadókat kellett elhallgattatni, s nem a terhes nőket, gyerekeket lelőni! Más kérdés, hogy ők akkoriban otthon maradtak, s az apáknak se jutott eszükbe, hogy gyermekeiket pajzsként tartsák maguk elé! Ma már szemrebbenés nélkül megteszik ezt. Nemrég láttam egy videón, hogy az apa büszkén nevet a kamerába, amint őt és babakocsiban ülő gyermekét a rendőrök udvariasan felemelik és elviszik az útból. Ő is csak addig lesz bátor, míg a hatóságok meg nem únják és nem lépnek fel erélyesebben. Talán a kiemelő egységeken és a harminc napos elzáráson érdemes lenne újra elgondolkodni!

Szóljon hozzá!