ZETApress

hírportál

Mikor kérnek bocsánatot?

Másfél hete, hogy június 7-én délután megjelent az MSZP kamuvideója az interneten, mellyel Kásler professzort és az általa vezetett egészségügyet akarták lejáratni. Múlt szerdai véleményünk idekattintva olvasható.

Németh Athina hazugságaira 24 órán belül fény derült, de az alkotók bocsánatkérése azóta is elmaradt. Hiába cáfolta a szakma rögvest az elmondottakat, másnap a parlamentben mégis gyilkost kiáltottak a miniszterre az ellenzéki padsorokban.

Az ál-mentős asszony sosem dolgozott OMSZ-nál, de ezt a videó készítői “elfelejtették” ellenőrizni. Azon sem gondolkodtak, hogyan szerezhette 43 évvel ezelőtt tiszti végzettségét, ha akkor csak férfiakat alkalmaztak ápolóként, s belőlük képeztek tiszteket? Az sem jutott eszükbe, hogy a magán mentőszervezetek is csak jóval később, a rendszerváltás kezdetén alakultak. Vagy talán nekik is beugrott valami, de kapóra jött a Kormányt támadó hölgy, akiről azt hitték, hogy mindenki elhiszi a meséjét? Persze múlt hétfőn már azzal érvelt Korózs Lajos, hogy őt is becsapták, jóhiszeműn cselekedett és az egészségügy visszásságaira akarta felhívni a figyelmet. Csak azt felejtette el a képviselő úr, hogy ezt hazugságokkal ő sem teheti! A sajtótörvényben különben is az áll, hogy a megjelent anyagokért az felel, aki nyilvánosságra hozza azokat, s ezt bizony most ő tette meg!

Athina még másnap este is folytatta a sajtóban a haknizást, s az ATV-ben több meg nem nevezett mentőszervezetre hivatkozott, ahol bejelentés nélkül dolgozott. Ezzel azokat is befeketítette, így gyorsan cáfolták szavait. Az emlegetett Szamaritánus Mentőszolgálat sem munkavállalóként emlékezett rá, hanem szállást adtak neki évekkel ezelőtt azért, hogy ne kelljen a híd alatt aludnia.

A “mentőtiszt asszony” a videóban említett önkéntes segítség helyett korábban állítólag 8500-10.000 forintos napidíjjal hirdette magát! Azóta már az is kiderült, hogy pár éve elítélték kuruzslásért, de a videó alkalmi riportere ezt is elfelejtette kideríteni. Pedig nem ártott volna utánanéznie annak a személynek, akit fel akart használni kormánydöntő céljai érdekében, mert most visszafelé sült el a fegyver!

A miniszter úr gyorsan és helyesen döntött! Az ágykiürítésekkel a kórházakban terjedő járványt előzte meg, a rendelők bezárásával, a halasztható beavatkozások leállításával, a csökkentett betegszámmal az egészségügyi dolgozókat védte meg a fertőzéstől. Most félmillió forint rendkívüli juttatással honorálja munkájukat, de ez sem tetszik az ellenzéknek. Bocsánatkérés helyett azért támadják, mert a jogosult egészségügyi dolgozóknak kérvényezniük kell a juttatást. Miért nincs automatizmus, miért nem a júliusi fizetésük mellé teszik? – kérdezik, pedig magától értetődő az ok: A juttatás akkor is csak egyszer illeti meg a dolgozót, ha egyidejűleg több jogviszony keretében is dolgozik és részmunkaidős foglalkoztatás esetén is a teljes összeget kapja. Ha minden jogosultnak a munkahelye igényelné meg a félmilliót, lenne aki több helyről is megkapná, így viszont mindenki csak egyszer kérheti! Enne a körbe egyébként a gyesen és gyeden lévők, továbbá a járvány kapcsán elhunyt kórházi dolgozó is beletartozik.

A rendkívüli jogrend az ellenzék által követelt három hónapnál előbb, két és fél hónap után véget ért, most mégsem ennek örülnek, hanem tovább követelőznek. Beakadt lemezük, hogy a munkanélküli járadékot háromról kilenc hónapra, s annak havidíját százezer forintra emeljék. Eszükbe sem jut, hogy ezzel a munkanélküliek motivációja szűnne meg! Senki sem akarna mielőbb álláshoz jutni, senki sem igyekezne elhelyezkedni, ha munka nélkül kapná év végéig a százezreket. A munkáltatók így egy csomó olyan illegális munkavállalóhoz jutnának, akiket be sem jelenthetnének, mert azzal a feketén dolgozók elveszítenék járadékukat. A cégek most újra toboroznak a válság kezdetén elbocsátott dolgozóik helyére. Akik addig jól dolgoztak, nincs félnivalójuk. Őket biztosan visszaveszik, aki meg rosszul dolgozott, az ne akarjon mindannyiunk pénzén három helyett kilenc hónapig otthon pihenni, vagy megnövekedett szabadidejében feketén dolgozni!

Szóljon hozzá!