ZETApress

Mit tehet az a kábítószer-élvező, aki gyógyulni, leszokni akar? – kérdeztük tegnapi írásunkban. Az Országgyűlés kábítószer-fogyasztás visszaszorítására létrehozott eseti bizottsága a gyógyítás és rehabilitáció magyarországi helyzetével is foglalkozott. Sajnálattal állapította meg, hogy nincs elegendő drogambulancia, s a meglévők egy része nem is orvosi intézmény. Nincsenek továbbá a rehabilitációt megkönnyítő egészségügyi intézmények, nappali és éjszakai kórházak sem.

Jogrendszerünk elkülöníti a terjesztőt és a fogyasztót, s a közhiedelemmel ellentétben az utóbbi is bűncselekmény. Azok a fogyasztók, akik csak csekély mennyiségű drogot ? a halálos adag tízszeresét ? tartják maguknál, vállalhatják az elvonókúrát. Ha féléves részvételt igazolnak ezen, megszüntetik ellenük a büntetőeljárást. Jelenleg csak a részvételt kell igazolniuk, de gyógyulásról nem kell beszámolniuk. A szakemberek véleménye az volt a bizottsági meghallgatásokon, hogy ezeket a kezeléseket valamilyen eredményhez kellene kötni.

A bizottság is egyetértett azon rendőrségi felvetéssel, hogy ki kellene jelölni azon szakértőket, akik a gyógyulásról papírt adhatnának. Enélkül ugyanis könnyen átcsúszhat az egész a korrupciós kategóriába. A becsületes orvosok mellett ugyanis akadhatnak néhányan, akik jó pénzért olyan páciens papírjára is ráütik a pecsétet, aki nem vesz részt a kezelésen. Mielőbb meg kell szűnnie annak a mai gyakorlatnak, hogy a lebukott kábítószer-fogyasztók egyik kezelést a másik után vállalják csak azért, hogy a börtönt elkerüljék. Azt is meg kellene végre akadályozni, hogy a lebukott terjesztők önmagukat fogyasztóként feltüntetve válasszák az elvonókúrát a börtönbüntetés helyett.

Kevés a drogambulancia ? írtuk bevezetőnkben ?, s a parlamenti bizottság a meglévők közül a miskolciban tájékozódott. A tavaly a miskolci megyei kórház területén megnyílt intézményt addig még nem sokan keresték fel, holott BAZ megyében jóval több drogosról tudnak. A gyógyulni vágyók mégis továbbra is a távoli fővárosba járnak kezelésre. Jobban bíznak így ugyanis az anonimitásban. Kár aggódniuk, mert az ambulanciák nem adhatják ki az adataikat a rendőrségnek.

Valótlanságon alapul az a szóbeszéd is, hogy a rendőrség listákat vezet a kábítószer-élvezőkről és -terjesztőkről, s az adatokat a drogambulanciákon és egyéb egészségügyi intézményekben szerzi be. Az orvosi titoktartás ugyanis a narkósok esetében is kötelező, s a mentők sem értesíthetik a rendőröket arról, hogy kábítószer túladagoláshoz hívták ki őket. Nem lehet ugyanis vállalni a veszélyét annak, hogy a felelősségre vonástól való félelem miatt a túladagolthoz társai ne hívjanak mentőt, hanem hagyják elpusztulni. A rendőrség csak annak a mintegy négyszáz kábítószerfüggő egyénnek az adatait ismeri, aki valamely bűncselekmény kapcsán összeütközésbe került a törvénnyel.

Szegeden a parlamenti bizottság az amerikai pénzből finanszírozott tűcsere-programról tájékozódhatott. Ez szerte a világon a legalitás ? illegalitás határán mozog. Több helyen egyenesen a kábítószer-fogyasztás elősegítőjeként minősítik. A dél-alföldi megyeszékhelyen más a megítélés, ezért a helyi hatóságokkal is jó a drogambulancia kapcsolata. Aktivistáik nemcsak a használt tűket szedik össze, és viszik helyette a steril tűt és óvszert, de információkkal is szolgálnak az AIDS-ről, valamint egy másik súlyos fertőző betegségről, a Hepatitis C-ről.

Tevékenységük három fő helyszínen, az utcán, a kocsmákban és a lakásokban folyik. Jelenleg mintegy harminc lakást látogatnak, változó betegközösségük van. A falak között csoportos droghasználat folyik, a rendőrség mégsem csap le ezekre a narkótanyákra, mert az aktivisták nem árulják el nekik a címeket. Megtehetik a titkolódzást épp a rendőrséggel való jó kapcsolatuk miatt, kezeltjeik védelmében, egészségmegőrzésük érdekében.