Nem állt le a MÁV
Jelentős késésekkel, de mindenhol járnak a vonatok. A MÁV-START Zrt. megerősített szolgálattal segíti az utas-tájékoztatást ? tudatta a MÁV Press. Felhívják utasaik figyelmét, hogy a havas időjárás következtében a peronok, valamint a vasúti járművek lépcsői síkosak lehetnek, ezért kérik, hogy a fel és leszállásnál fokozottan ügyeljenek!
Minden vasútvonalon megindult a vonatközlekedés, azonban a jegesedés miatt jelentős késésekre lehet számítani. A folyamatos váltótisztításnak köszönhetően a három fővárosi fejpályaudvaron, köztük a Keleti pályaudvaron is közlekednek a vonatok.
A fővárosi elővárosi vonalon Budapest-Esztergom között 60-70 perces késésekre lehet számítani. A Budapest?Újszász?Szolnok és a Budapest?Cegléd?Szolnok elővárosi vonalakon a zónázó vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A legnagyobb késésekre a nemzetközi járatoknál lehet számítani.
A vasútvonalakon a hómunkások megerősített szolgálatban folyamatosan tisztítják a váltóberendezéseket, hiszen a lehullott havat, nemcsak a szél, hanem a vonat is besodorja a sínek közé. Ahol van elektromos váltófűtő berendezés, ott üzemeltetik a rendszereket.
A MÁV-START Zrt. intézkedéseivel szeretné a késések, és várakozás miatti kellemetlenségeket csökkenteni: A Keleti pályaudvaron a személyes ügyfélszolgálati iroda a nappali nyitva tartás helyett éjszaka is az utasok rendelkezésére áll. A Keleti pályaudvar nemzetközi vonatokhoz kialakított Üzleti Várótermét is igénybe tudják venni az utasok a várakozás ideje alatt, függetlenül attól, hogy belföldre vagy külföldre szeretnének utazni. A budapesti Keleti pályaudvaron, illetve a nagyobb vasútállomásokon forró teát kínálnak a munkatársak a várakozóknak. A fővárosi három nagy pályaudvaron (Keleti, Nyugati, Déli) és a vidéki nagyobb állomásokon, az utastereken, zöld mellényt viselő információs munkatársak segítik az utasokat a tájékozódásban.
A MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat megerősített szolgálattal várja az érdeklődők hívásait a 06 (40) 49 49 49-es telefonszámon. A mai napon, hétfőn éjfélig, az InterCity vonatok helyjegy és pótjegy megváltása nélkül vehetőek igénybe. Az előre megváltott helyjegyek és pótjegyek kezelési költség levonása nélkül visszatéríthetőek.
Amennyiben utasaink lemondanak utazásukról a mai napon, és nem veszik igénybe a vasúti személyszállítást, a menetjegyeket, helyjegyeket, pótjegyeket szintén kezelési költség levonása nélkül vissza tudják téríteni a pénztárakban. A MÁV-START Zrt. honlapján megtalálhatóak az aktuális közlekedési információk régiónként lebontott táblázatban összefoglalva.