ZETApress

hírportál

Miniszter a romáknál

Molnár Csaba köszöntötte a diplomás roma munkavállalók elhelyezkedését segítő program sikeres pályázóit. 287 roma szakember kezdheti meg a közigazgatási versenyvizsgára való felkészülést a diplomás roma munkavállalók közigazgatásban való elhelyezkedését segítő program keretében.

A programindító munkaértekezleten Molnár Csaba Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter köszöntötte a sikeresen pályázókat. ? A köz szolgálata nem csak munka, hanem hivatás is, amely egyszerre jelent nagy lehetőséget és felelősséget ? jelentette ki Molnár Csaba a diplomás roma munkavállalókat támogató program nyitóértekezletén.

A pályázók esetében ez különösen igaz, hiszen nemcsak köztisztviselők lesznek, hanem mintaadók saját környezetükben: példaképek, akik hordozzák annak bizonyítékát, hogy roma származású honfitársaink a magyar társadalom integráns részei, csak velük együtt juthat Magyarország egyről a kettőre.

A versenyvizsga, amelyre a felkészülés most kezdetét veszi, egy különösen fontos állomása annak, hogy a pályázók személyében partnerre, segítő kézre és kiváló szakemberekre leljenek hazánk polgárai, hiszen a magyar közigazgatásnak felelősségteljes, felkészült és szorgalmas munkatársakra van szüksége ? mondta a miniszter.

A nyertes pályázók nem csak a fővárosban, a minisztériumokban, hanem a megyei és a regionális állami hivatalokban is elhelyezkedhetnek ? ismertette a lehetőségeket Molnár Csaba. Hozzátette: ? mindenhol szükség van Önökre, arra a tapasztalata, amely révén hatékonyan tudunk együtt tenni roma honfitársaink körülményeinek javításáért. Szövetségesek vagyunk ebben a feladatban, hatalmas felelősség hárul Önökre és ránk is.

A miniszter kitért arra is, hogy a diplomás roma munkavállalók elhelyezkedését segítő projekt csak az egyik eleme a kormány romák felzárkóztatását elősegítő intézkedéseinek. Kiemelte a januárban induló komplex telep-felszámolási programot, amelynek révén jelentős mértékben javulnak majd a roma társadalom lakhatási körülményei, illetve a tanoda program továbbfejlesztését, amely elsősorban a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók, főként romák iskolai sikerességét, továbbtanulását segíti elő. ? Adjuk hát vissza együtt roma honfitársaink hitét abban, hogy ők is egy igazságosabb és élhetőbb Magyarország polgárai lehetnek! ? zárta köszöntőjét a kancelláriaminiszter.

Szóljon hozzá!