Új üzlet nyílt Zuglóban
Tegnap délelőtt fél 10-kor az EuroKonusz Kft. megnyitotta új üzletét, ahol ünnepélyes keretek közt avatták fel az első budapesti ELMŰ Geo-tarifás villanyórát és működő hőszivattyút, valamint az új interaktív hűtő-fűtő alagutat a Hungária körút 92-94. szám alatt.
Az új zuglói bemutatótermük elsődleges célja, hogy a lakosság, az épületgépész, építész és belsőépítész szakma részére is egy működés közben megtekinthető energiatakarékos rendszert mutassanak be, aminek használatával jelentős energia megtakarítását lehet elérni.
A bemutatott rendszer több mint egy bemutató, az üzlet és fürdőszobaszalon fűtését és hűtését is ellátja. A megnyitón díszvendégként megjelent többek között Dióssy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium környezet-megőrzési szakállamtitkára, Garbai László, a BME tanszékvezető tanára, valamint a helyi polgármesteri hivatal, az ELMŰ és a Stiebel Eltron Hőszivattyúgyár egy-egy képviselője.
EuroKonusz Épületgépészeti Kft.
A cég 1997-ban alakult, gyakorlattal rendelkező épületgépész szakemberekből. A társaságnak három üzlete van. Budapesti székhely és szegedi kirendeltség, melyek víz, gáz, főtés, klímatechnikai termékek kis és nagykereskedelemével (szegedi kirendeltségen csak nagykereskedelmi tevékenység folyik) foglalkozik. Budapesti és a szegedi kirendeltség közös logisztikával dolgozik, így oldjuk meg, kereskedik és kivitelezik pontos, hiánytalan kiszolgálását.
Termékeink túlnyomó részét importáljuk, más részét hazai gyártók, illetve importőr cégektől szerezzük be. Így versenyképesek vagyunk a hazai és külföldi piacon is. A megalakulás óta a cég folyamatosan fejlődik, termék palettája bővülő. Különös figyelmet fordítunk műszaki és szakmai színvonal emelésére.
Az új üzlet
A most megnyitott Hungária körúti üzlet, amely egy megújuló energiákat (hőszivattyú, hő-visszanyerős központi szellőzés, napkollektor) működés közben bemutató részből, egy szerelvény üzletből valamint egy fürdőszoba szalonból áll. A fürdőszoba szalon úgy került kialakításra, hogy a megépített boxok illetve az abba beépített termékek (kádak, zuhanykabinok, csaptelepek) működés közben is kipróbálhatók. A 3D tervezőprogram segíti, megkönnyíti a vásárlók döntését a termékek kiválasztásában.
A hőszivattyú
A bemutatóteremben továbbá beépítetésre került egy WPL 23 cool (fűtő-hűtő) levegő-víz hőszivattyú, amely a külső levegőt használja hőforrásként. A levegő-víz hőszivattyú még akár a -20°C hőmérsékletű levegőből is képes hőenergiát kivonni. A kivont hőenergiát a hűtési körfolyamat által és a kompresszor munka révén fűtési energiává alakítja át. Nyári időszakban a körfolyamat megfordítható ez által a hőszivattyú-berendezés még hűtésre is alkalmas. Azon kívül, hogy a készülék biztosítja a bemutató terem főtését (téli időszakban), illetve hűtését (nyári időszakban), egész évben a használati meleg vizet is elő tudja állítani.
A levegő-víz üzemű hőszivattyúkról elmondható, hogy átlagos éves jóságfok értékük alacsonyabb, mint a víz-víz, vagy a talaj-hővíz üzemű készülékeké, de még így is 3,5 körüli, ami a gázkazános rendszerekhez képest GEO tarifával számolva akár 50%-os fűtési költségmegtakarítást jelent évente. A beruházás költségét tekintve a levegővel üzemelő rendszerek kialakítási költsége a legalacsonyabb a hőszivattyús rendszerek közül.