ZETApress

hírportál

Mátyás a síneken

Mátyás király magyar hangja várta a Mátyás Király Mozdonyt. Bemutatkozott, s még ma országjáró útra indult a MÁV Csoport díszes Mátyás Király Mozdonya. A vasúttársaság Hunyadi Mátyás 555 évvel ezelőtti királlyá választása előtt tiszteleg az arany-fekete színekben felmatricázott járművel, amely holnaptól Romániában is megfordul majd. Fotóink Lantai József felvételei.

Az ünnepélyes avatásra Budapest-Nyugati pályaudvaron került sor ma délelőtt. A Királyi Váróban Dr. Völner Pál államtitkárral, Dávid Ilona elnök-vezérigazgatóval, T. Hámori Ferenc kiadóvezetővel és Helyei László színművésszel ? a népszerű Mesék Mátyás királyról című rajzfilmsorozat narrátorával ? vártuk a királyi mozdony beérkezését a szomszédos 10. vágányra, ahová Schandl Lóránt zeneszerző Visegrádi Palotajátékokra készített művére gurult be a jármű. ? Felség, valóban koronád legszebb gyémántja jön! ? mondhattuk volna Arany János után szabadon.

A MÁV-nak ez a harmadik matricázott mozdonya az Aranycsapat- és a Kandó-mozdonyt követően, ám ez az első, ami rendszeresen járni fog külföldre is. (A GYSEV-nek már négy képese van: a Haydn-mozdony, a Széchenyi-mozdony, a Liszt-mozdony és a Sissi-mozdony.) A mára ?felképelt? 480-005 pályaszámú korszerű TRAXX szerelvény egyike a MÁV azon hat mozdonyának, melyek a Román Nemzeti Vasúttársasággal tavaly nyáron kötött megállapodás szerint 2012 decemberétől átjárnak Romániába, nemzetközi személyszállító vonatokat továbbítva Bukarestig. Korábban ilyen átjárásra nem volt lehetőség, azonban most már a határon nincs szükség mozdonycserére.

A mozdonyon egyebek közt a Hunyadi-címer, Mátyás arcképe, a Vajdahunyad vár és a Visegrádi palota egyaránt szerepel arany-fekete színvilágban. A Mátyás-mozdony a bemutatót követően azonnal szolgálatba állt: 12 óra 23 perckor a Kócsag InterCity vonatot továbbítja Szolnokon és Debrecenen át Nyíregyházára, ahonnan a Vércse IC-vel ér vissza Miskolcon és Hatvanon keresztül 20:30-ra Budapest-Keletibe. Pénteken 7:10-kor a Keleti pályaudvarról Békéscsabán át Bukarestbe veszi az irányt a Traianus IC-vel, ahonnan szombaton 18:50-kor érkezik vissza a Keletibe.

Mátyás-mozdony a Csíksomlyó Expressz ? Székely Gyors élén

A mozdony május 17-én, pénteken különleges körútra indul, mikor is a matricázást finanszírozó Indóház Kiadó és Kárpát-Európa Utazási Iroda szervezte Csíksomlyó Expressz ? Székely Gyors szerelvényét továbbítja. Az először 2008-ban a csíksomlyói búcsút, illetve a gyimesi, felújított MÁV-őrházat felkereső Székely Gyors, majd Csíksomlyó Expressz neve mára fogalommá vált. Útjának megszervezésében évről-évre százak vesznek részt itthon és a határon túl. Idén sem volt ez másként, az együttgondolkodás, a közös cél elérésének szándéka a fóliázás megvalósítása során is működött. A Mátyás-mozdony matricázásának technikai kivitelezését a Kvazár Kft. szakemberei végezték Győrben, ahonnan az éj leple alatt jött fel a vén Budára.

Pályázaton választották ki a felkerült grafikát

A MÁV Csoport valamint az Indóház Kiadó és a Kárpát-Európa Utazási Iroda tavaly novemberben írt ki pályázatot, melyben képi ötleteket kért a mozdonymatricázáshoz. A pályázatra ötvennél több munka érkezett, melyek közül mind a szakmai zsűri, mind a közönség Dani Richárd alkotását ítélte a legjobbnak. A nyertes nem akart indulni a pályázaton, csak barátai hosszas unszolására küldte be művét. A pályázat győztesének díját ? részvételi lehetőséget másodmagával a csíksomlyói úton ? a mozdony avatásakor adta át T. Hámori Ferenc kiadóvezető. Gratulációm után a boldog győztes elmondta, hogy a kozmetikai iparban dolgozik, naptára nagyon zsúfolt, mégis reméli, hogy két hét múlva részt vehet a többnapos jutalomúton! A pünkösdvasárnapi búcsúra azért is szeretne eljutni, mert ő is vallásos, így lelki élményre és feltöltődésre is lenne lehetősége.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Pincebeli mozdonygrafika | ZETApress

Szóljon hozzá!