ZETApress

hírportál

20 éves a Gallicoop

A pulykafeldolgozó a ?90-es évek végétől megőrizte piacvezető pozícióját. A Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. idén ünnepli huszadik évfordulóját, amelynek alkalmából Erdélyi István elnök-vezérigazgató sajtótájékoztatón számolt be a cég eddigi eredményeiről és a jelen kihívásairól. A piacvezető pulykaforgalmazó sikereit elsősorban a zárt rendszerű termelési integrációnak, a jól működő belföldi disztribúciónak, és a termékek kiváló minőségének köszönheti.

Habár a válságos időszak a baromfiiparnak sem kedvez, a Gallicoop tavaly 25 milliárd forint forgalmat ért el és újabb fejlesztéseket tervez. A vállalatnak jelentős szerepe volt abban, hogy Magyarország a 3. helyet foglalja el a világ pulykafogyasztásában, és abban is, hogy 18 év alatt megötszöröződött hazánkban a pulykahús iránti kereslet.

20 éves lett idén az ország legnagyobb pulykafeldolgozó és -forgalmazó vállalata, a Gallicoop Zrt. A szarvasi székhelyű vállalkozás 1989-ben, 1,652 milliárd forintos zöldmezős beruházással alakult, negyvenmillió forint alaptőkével, mint angol-magyar vegyesvállalat (majd 1995-től magántulajdonba került). Az eleinte kizárólag vágóhídként működő szervezet mára az ország egyik legnagyobb zárt rendszerű pulykahús-termelő integrációjával rendelkezik.

A társaság folyamatosan szélesítette tevékenységi körét, hogy a munkafolyamat minden lépését ellenőrizni tudja ?az óltól az asztalig?: a speciális baromfitakarmány előállításától a pulyka felnevelésén, feldolgozásán és csomagolásán át egészen a végtermék piacra kerüléséig, garantálva ezzel az EU-s élelmiszerbiztonsági szempontok érvényesülését és a kiváló termékminőséget. Az üzem ma már közvetlen fogyasztásra szánt, és minőségileg korszerű termékek széles skálájának előállítását teszi lehetővé: az elsődleges feldolgozás során előállított (friss) húsok mellett a termékkínálatot a kolbász- és sonkafélék, a felvágottak és a májasok, a főtt-füstölt szárazáruk, a párizsi és virsli, valamint a panírozott termékek tartalmazzák.

A Gallicoop Zrt. az 1990-es évek végén a pulykahús-forgalmazás piacvezetője lett és töretlen sikereivel hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország ma a harmadik legnagyobb pulykafogyasztó nemzet a világon ? Izrael és az Egyesült Államok után. Abban is jelentős szerepe volt a cégnek, hogy a hazai pulykafogyasztás megötszöröződött: míg 1990-ben éves szinten másfél kilo pulykát vagy pulykából készült terméket ettünk, 2008-ban már fejenként hét kilogrammot.

Tavaly a teljes hazai baromfitermelés 435 ezer tonna volt, ezen belül a pulyka 122 ezer tonnát képviselt. A Gallicoop a közel 35 ezer tonnájával a teljes baromfifeldolgozás 8%-át, és a pulykafeldolgozás közel 29%-át adta (ez kb. 2,7 millió darab pulykát jelent).

A Gallicoop 2008-ban ? az előző évhez képest 8,3%-os növekedés mellett adózás előtti eredménye nagyban csökkent 2007-hez képest ? 25 milliárd forintos forgalmat bonyolított és közel 763 millió forintot fektetett beruházási és felújítási terveibe. A vállalat jelentős géptechnológiai fejlesztéseket hajtott végre, amelyet részben saját forrásból finanszírozott, részben pedig a megvalósításhoz pályázat útján nyert el támogatást. Innovációs törekvésük eredményeként 2008-ban modernizálták a szeletelő sort, és így az elmúlt egy év alatt bővült a termékskála, és a termelt mennyiség 100%-os növekedést produkált.

A hazai piac kiemelten fontos a társaság számára, ugyanakkor tavalyi árbevételének 23%-a exportból származott: főként Angliába, Ausztriába, Belgiumba, Hollandiába, Írországba, Németországba, Olaszországba, Portugáliába, Spanyolországba, Svájcba, sőt Japánba és Hongkongba is szállítanak magyar pulykából készült termékeket. Az itthoni értékesítés jelentős részét hiper- és szupermarketekben bonyolítják: a Metro, a Tesco, az Auchan, a Lidl és a Spar a legnagyobb megrendelője a Gallicoopnak.

Korábban elsősorban a sertéshús fogyasztása volt jellemző a magyarokra, de amióta egészségtudatosabban étkezünk, a baromfi és ezen belül is a pulykahús favorit árucikk lett, hiszen neutrális húsa miatt könnyen fűszerezhető, és számos elkészítési módra ad lehetőséget. Az egészséges táplálkozás népszerűsítése érdekében a Gallicoop nemrégiben bővítette kínálatát, és a Natura termékcsaláddal lépett a piacra. Ez a család a minőségi, védőgázos nyershúsok területén jelent új színfoltot a fogyasztók számára, valamint különlegessége, hogy E-mentes, nem tartalmaz adalékanyagot és tartósítószert, tehát kisgyermekek is fogyaszthatják.

A gazdasági válság érinti a baromfiipart is, de a Gallicoop folyamatosan számottevő fejlesztéseket visz véghez: 2008-ban indult egy 300 millió forintos beruházás, amelynek révén nagyobb kapacitással és jobb minőségű termékekkel elégítik ki a fogyasztók igényeit. Erdélyi István elnök-vezérigazgató így fogalmazott: ? Mindig igyekszünk egy lépéssel a versenytársaink előtt járni, és hozzájárulni a fenntartható fejlődéshez is. Célunk, hogy a megbízható és kiváló minőség továbbra is a Gallicoop megkülönböztető ismérve maradjon.

A Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. a baromfiipar meghatározó résztvevőjeként Magyarország piacvezető pulykafeldolgozó vállalata. 1989-es megalakulása óta folyamatosan növeli pénzügyi és szakmai eredményeit, 2008-ban nettó értékesítési árbevétele meghaladta a 25 milliárd forintot. A többszörösen díjnyertes Gallicoop (pl. Kerékpáros Munkahely-díj, Szívbarát Munkahely-díj) zöldmezős beruházásának célja a zárt rendszerben megvalósítható pulykatenyésztés megszervezése, az ehhez szükséges alapanyag biztosítása, illetve a feldolgozás, a húskészítmény-előállítás és az értékesítés megvalósítása volt. Ma a cég többségi (85%) magyar tulajdonú zártkörűen működő részvénytársaság.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. A Gallicoop továbbra is szárnyal | ZETApress

Szóljon hozzá!