ZETApress

hírportál

Alapkőletétel Cegléden

Uniós forrásból tegnap megkezdődött, és 2007. decemberében fejeződik be Cegléd állomás fejlesztése, amely során teljesen átalakul a vágányhálózat, a biztonságos utasforgalom elősegítése érdekében pedig aluljáró és magas peron épül. A beruházás része a Budapest?Cegléd?Szolnok?Lőkösháza vasútvonal rehabilitációs munkának, tudtuk meg a MÁV Sajtóosztályától.

Az Európai Unió a 2004?2006-os költségvetési időszakban több millió euró vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a MÁV Zrt. részére. Az összegből a MÁV öt vasútvonal felújítási munkálatait hajtja végre, köztük Cegléd állomás teljes átalakítását is. A projektre kiírt közbeszerzési eljárás tavaly év végén sikeresen lezárult, így a Kohéziós Alap által támogatott szerződés aláírására is sor került.

Az átalakítás során Cegléd állomás vágányhálózata teljesen megváltozik. Átépítésre kerülnek a vágányok és a kitérők, az átmenő fővágányokon a jelenleg megengedett 20, illetve 40 km/óra sebesség 140 km/órára, illetve szegedi irányban 80-100 km/órára, a megengedett tengelyterhelés pedig 225 kN-ra növekszik. A jelenlegi állapot helyett 12 vágány lesz, amelyből az első hat lesz a vonatfogadó. Az utasok védelme érdekében épül egy új peronaluljáró is a felvételi épület előtere és a peron között, valamint a jelenlegi helyett magas peronok kerülnek kialakításra. Szintén a projekt keretén belül újítja fel a vasúttársaság a jelenlegi gyalogos felüljárót. A biztonságos vonatközlekedést új, Siemens rendszerű biztosító berendezés fogja felügyelni.

A kivitelezési munkálatokat közbeszerzési eljárás keretében a Cegléd Station Konzorcium nyerte, amelynek tagjai az OHL ZS Brno és a Szentesi Vasútépítő Kft. A szerződés összege csaknem 34 millió euró, melyet fele részben az Európai Unió, negyven százalékban az EIB támogatja, míg a maradék tíz százalékot a költségvetés állja.

A Budapest?Cegléd?Szolnok vonal Magyarország egyik legforgalmasabb vasútvonala és egyben része a 4-es számú páneurópai közlekedési folyosónak is. Hivatásforgalmat, elővárosi és távolsági utasforgalmat, továbbá belföldi és nemzetközi teherforgalmat egyaránt kiszolgál. A vonal különösen fontos szerepet kap a Románia, Bulgária és Görögország felé irányuló vasúti forgalomban, beleértve a személyszállítást és árufuvarozást is.

Szóljon hozzá!