ZETApress

hírportál

Olasz elnök Dél-Dunántúlon

Az elmúlt héten a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara delegációja látogatást tett a dél-dunántúli európai régióban, Pécs, Kaposvár, Somogyvár(?) és Szekszárd városokban. A küldöttség tagjai találkoztak a nagy létszámú, kvalifikált helyi olasz befektetők közösségével, tudtuk meg Sajtóirodájuktól.

A látogatás alkalmával ? először a MOKK ? történetében, Pécsett rendezték meg az igazgató tanács ülését, melynek során megválasztották tanácstagnak Dr. Roberto Mulinaccit, az AGIP Magyarország megbízott igazgatóját, aki átveszi Dr. Daniele Fanin posztját, mivel a CIB Bank (Intesasanpaolo Group) ügyvezető igazgatója visszatért a bank központi székhelyére. A látogatás során a MOKK delegációja részt vett az Olasz Köztársaság pécsi tiszteletbeli alkonzulátusának megnyitásán.

A MOKK küldetése, amelyben részt vettek a régió olasz érdekeltségű cégei és a helyi magyar közigazgatási szervek vezetői, jó alkalmat teremtett a vállalkozóknak és a munkatársaiknak, hogy megvitassák a MOKK igazgató tanácsával a térségben működő cégek és az olasz közösséget érintő kérdésköröket. A találkozók végeztével Alessandro Stricca kiemelte: Időszerű volt Magyarországon is megalapítani a külföldön élő olaszok bizottságát, hogy figyelemmel kísérje a helyi közösség igényeit a közigazgatási szervek és a közösség kapcsolatában, az olasz gyerekek beilleszkedését az oktatási rendszerbe, valamint az egészségbiztosítás és nyugdíjjárulékok terén. Stricca elnök megköszönte a MOKK regionális képviselője, Alessandro Regonaschi munkáját és a kitűnő szervezést.

Szerdán a MOKK delegációja, Alessandro Stricca elnök vezetésével, ellátogatott a kaposvári és somogyvári olasz cégekhez, többek között a Kometa 99 Zrt. tagvállalathoz. A delegáció tagjai találkoztak Kaposvár polgármesterével, Szita Károllyal, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökével, Gelencsér Attilával és a Somogy Megyei Agrárkamara elnökével, Dr. Exner Zoltánnal.

Csütörtökön a programhoz csatlakozott a Sistema Italia (melynek részese az Olasz Nagykövetség, a MOKK és az Olasz Külkereskedelmi Intézet), a pécsi látogatás közigazgatási és üzleti találkozókra összpontosult. Aznap az Olasz Külkereskedelmi Intézet budapesti igazgatója, Dr. Allesio Ponz de Leon Pisani, az Olasz Nagykövetség gazdasági és kereskedelmi tanácsosa, Dr. Sergio Strozzi, a MOKK elnöke, Dr. Alessandro Stricca, a MOKK főtitkára, Dr. Pietro Vacchiano tárgyalt Pécs alpolgármesterével, Gonda Tiborral, valamint a Pécs ? Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, Dr. Kéri Istvánnal az olasz vállalkozók jövőbeni dél-dunántúli befektetési lehetőségeiről. Ezen kívül megvitatták a térségben már működő olasz cégek jelenlegi problémáit és megtekintették az olasz érdekeltségű CelCab Kft. jelentős ipari komplexumot.

A délután két fontos eseménnyel zárult: találkoztak a helyi olasz befektetőkkel, az eseménynek a Hotel Palatinus adott otthont, és Háhn-Wittenberger Rita tiszteletbeli alkonzul hivatalba iktatásával ünnepélyesen megnyitották az Olasz Köztársaság pécsi tiszteletbeli alkonzulátusát. Pénteken a delegáció Szekszárdon tett látogatást a helyi közigazgatási szerveknél és a toscánai Pegaso Linea Italia Kft-nél.

Szóljon hozzá!