ZETApress

hírportál

VOSZ-ülés Nyíregyházán

A VOSZ idei kampányai között a legsikeresebb az, amely a hatóságokat és ellenőrző szervezeteket közös és hatékony cselekvésre kéri a feketegazdaság visszaszorítása érdekében. Ez a kampány nemcsak 2007-re vonatkozik, hanem 2008-ban is folytatnia kell, mert számos gyakorlati probléma és ötlet halmozódott fel ezen a fórumsorozaton, összegezte a Nyíregyházán megtartott Gazdasági Fórum tapasztalatait Csomor Gábor, a VOSZ ügyvezető igazgatója.

A VOSZ 2007-es sikerei között ki kell emelni, hogy az érdekvédelmi legnagyobb szervezet kezdeményezésére az Alkotmánybíróság megvizsgálta az elvárt adó kivetését, és alkotmányellenesnek nyilvánította. A VOSZ több alkalommal tiltakozott a burkolt adóemelést tartalmazó úgynevezett kisadók (munkaadói járulék, szakképzési hozzájárulás, innovációs járulék, kulturális járulék, rehabilitáció hozzájárulás) összevonása ellen és javaslatot tett a társasági adó kedvezményes mértékére. A tiltakozás és a szakmailag kiérlelt javaslat célt ért. Mindkét témakörben siker született, a kisadók összevonásától eltekintett a Kormányzat a 2008. évben, valamint a nyereségadó kedvezményre vonatkozó javaslatot is felkarolta. A VOSZ-nak az év végén még sikerült elérnie, hogy az EU által követendő konstrukciónak minősített Széchenyi Kártya konstrukció állami háttere ne szűnjön meg év végével, hanem 2008 végéig megmaradjon, sőt egy új kétéves futamidejű változat is elindul jövőre.

Czomba Csaba a VOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének elnöke azt emelte ki, hogy a vállalkozók értékelik az érdekképviselet munkáját, szükségük van az adó és gazdasági környezet vállalkozásbaráttá tételére, amiben a VOSZ kiemelt szerepet vállal. Ugyanakkor a VOSZ azzal, hogy évek óta támogatja a Príma Primisszima-díjsorozatot, segíti, hogy a sikeres vállalkozókat megismerje a közvélemény és a gazdaság szereplői méltó elismerése lendületet adjon a jogkövető vállalkozói gondolkozásnak és működésnek.

A feketegazdaság visszaszorítása az adóterhek csökkentését is magával hozhatná, ezért különösen fontos, hogy az ellenőrző hatóságok egyre hatékonyabbak legyenek. Dr. Tóth Gábor, az APEH Észak-alföldi Regionális igazgatóságának képviselője elmondta, hogy ma már az ellenőrző hatóságoknak jól működő szakmai kapcsolata van, ami segíti a feketegazdaság felszámolását. Azt az adózási szakemberek is látják, hogy az adóterhek mértéke már olyan nagy, hogy főként a kkv szektor tagjai már nem bírnak el többet. A régióban 130 ezer a vállalkozások száma, amelyből 100-110 ezer egyéni adózó vagy kft cég. Ezen adózók hatvan százaléka ellenben nem fizet adót, mert nincs nyeresége. Idén a vagyonvizsgálatok voltak a kiemelt feladatok között, míg valószínűleg jövőre a minimál-adónál várható nagyobb ellenőrzés.

Kozma Péter, a megyei Önkormányzati Közgyűlés alelnöke úgy vélte, hogy a VOSZ munkájára nagy szükség van, mert minél erősebbek a régió vállalkozói, annál stabilabb gazdálkodása lehet az önkormányzatoknak is, hiszen a központi költségvetésből egyre kevesebb jut a helyi működésre, miközben a feladatok növekednek. Jövőre valószínűleg újabb 200 millió forinttal jut kevesebb a megyei önkormányzat számára is az állami forrásból.

Soltész József alezredes, a Fővámhivatal parancsnoka szerint a jövedéki termékek illegális kereskedelmének felderítésével a legeredményesebbek a régióban. A legális cigaretta forgalom a ?90-es évek végén húszmilliárd szál volt, majd az ezredforduló környékén 13 milliárdra csökkent és a felderítések hatására most 15 és félmilliárdra emelkedett.

Kovács Sándor bűnügyi igazgató szerint a megyében a gazdasági bűncselekmények jellemzően országos ügyek részei. Ugyanakkor az elmúlt évek számos átszervezései után most megint van a gazdasági bűncselekményekre szakosodott rendőrségi szervezet, így hatékonyabbak lehetnek. Az év végi ajándékvásárlási időszakban a köztereken rendezett alkalmi vásárokon főképp a Fogyasztóvédelemnek és az ÁNTSZ-nek van sok munkája, és sajnos ezekben az akciókban évről évre hasonló szabálytalanságok és engedély nélküli kereskedőket találnak.

Szóljon hozzá!