ZETApress

hírportál

Fokozott jegyellenőrzés a peronokon

A MÁV-START Zrt. az érvényes jegy vagy bérlet nélkül utazók számának csökkentése érdekében a járatain tartott fokozott menetjegy ellenőrzés mellett a jövőben alkalmi peronzáras ellenőrzéseket is tart. A személyszállító vasúttársaság a fokozott ellenőrzéseknek köszönhetően szeretne hozzá jutni jogos bevételeihez, így tegnaptól az utasok időnként zártperonos ellenőrzésekre is számíthatnak a jelentősebb forgalmú budapesti állomásokon, valamint a fővárosi és vidéki elővárosi szakaszhatárokon.

A zártperonos ellenérzések alkalmával az utasok, leszállás után a peronon is találkozhatnak az ellenőrökkel, akik függetlenül a vonaton dolgozó jegyvizsgálóktól, szintén elkérhetik a mentjegyeket és bérleteket, hogy ellenőrizzék a menetjegyek érvényességét, az igénybevett kedvezmények jogosultságát, valamint a távolságra vonatkozó érvényességet, illetve a BEB (BKSZ) bérletek igénybevételét. Az ellenőrzések menetét szeretnénk a sajtó munkatársainak is bemutatták tegnap reggel 6 óra 30 perckor a Kőbánya-Kispesten, a MÁV állomáson. A helyszínen a szakmai háttér információkról Dr. Tömpe István a MÁV?START Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese és Szórád Róbert, a Technológiai Üzemeltetési Főosztály vezetője ad tájékoztatást.

Nem született megállapodás a még elégséges szolgáltatásokról

A reggeli munkabeszüntetés több mint hatszáz vonatot érintett. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz Szolidaritás) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) figyelmeztető sztrájkot tartott reggel 6 és 8 óra között. A munkabeszüntetés ideje alatti szolgáltatásokról, intézkedésekről tartottak egyeztetést, immár harmadszor délután 3 órakor a vasúttársaságok és a szakszervezetek képviselői. A figyelmeztető sztrájk alatt a szakszervezetek által közlekedtetni kívánt vonatok mennyiségét az érintett vasúttársaságok (MÁV ZRt., MÁV-START Zrt, MÁV Cargo Zrt.) képviselői továbbra sem tartották elegendőnek. A keddi egyeztetésen sem született megállapodás a még elégséges szolgáltatásokról.

Az eltérő álláspontok miatt a közlekedő vonatok mennyiségében nem született megállapodás, tekintettel arra, hogy a vasúttársaságok (MÁV Cargo Zrt. és a MÁV-START Zrt.) azt kérték, hogy az általuk megrendelt vonatok közlekedjenek. A szakszervezetek ezt nem vállalták, ezért a kétórás figyelmeztető sztrájk ideje alatt késésekre, járat-kimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kellett számítani. A munkabeszüntetés több mint hatszáz vonatot érintett.

A sztrájk ideje alatt biztosított lesz az utas-biztonság, a vagyonvédelem, a fűtés és világítás, valamint a balesetelhárító, vagy katasztrófa elhárítás céljából forgalomba helyezett vonatok közlekedése. A vasúttársaság a pályaudvarokon tájékoztatja az utasokat, de a munkabeszüntetés miatt a jegykiadás is bizonytalan lesz. Emiatt az utasok a vonatokon pótdíj nélkül is megválthatják menetjegyeiket.

A sztrájk ideje alatt a MÁV hálózatán a tehervonatok közlekedése is bizonytalan lesz, szünetelhet a tolatási művelet (vonat-előkészítés), továbbá az iparvágányok kiszolgálása is. A MÁV-START Személyszállító Zrt. a sztrájk miatt elhalasztott utazásokra szóló előreváltott menet- és helyjegy árát a kezelési költség levonása nélkül téríti vissza a korábbi sztrájkhoz hasonló módon.

A GYSEV tájékoztatása szerint nem volt figyelmeztető sztrájk a GYSEV Zrt. vonalain. Az országos sztrájk miatt azonban módosul a vasúttársaság által közlekedtetett vonatok menetrendje. A vasúttársaság minden igyekezetével azon lesz, hogy a munkabeszüntetés befejezése után minél előbb helyreálljon a menetrend. Az utasok a vonatok indulásáról és érkezéséről tájékozódhatnak a vasútállomások információs szolgálatainál, illetve a MÁVDIREKT vonalán a 06-40-49-49-49-es telefonszámon. Várhatóan a figyelmeztető sztrájk befejezése után, több órán keresztül számíthatnak késésekre a menetrendben meghirdetettekhez képest. A munkabeszüntetés miatt keletkezett kényelmetlenségekért a MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. az utasok megértését és türelmét kéri.

Szóljon hozzá!