ZETApress

hírportál

Elővárosi vasúti fejlesztések

A vasútvonalak felújítása ? ez elővárosi szakaszok érintésével ? folytatódik. A Budapest ? Ferencváros ? Vecsés ? Szolnok vonalszakasz felújítása javában tart a Kohéziós alap, illetve ISPA támogatásból. Ennek a munkának jövőre kell befejeződnie. A vasútvonal felújításával párhuzamosan halad Cegléd állomás vágányhálózatának átépítése, illetve utas-aluljáró és utas-peronok kialakítása, tudtuk meg a minapi sajtótájékoztatón.

Folyamatban van a Budapest ? Székesfehérvár vasútvonal rekonstrukciójának előkészítése. A nagy-forgalmú elővárosi szakaszon megújul a vasúti pálya, új peronok szolgálják majd az utasok le- és felszállását. Az állomásokon új akusztikus és vizuális utas-tájékoztatás valósul meg. Megkezdődött az Újpesti Duna vasúti híd átépítése is. Jelenleg az új fel-szerkezet gyártása és a pillérek megerősítése folyik. A munka látványos és egyben az utazóközönséget is érintő része jövőre lesz, amikor a híd teljes lezárása mellett a régi szerkezetek eltávolítása, és az új szerkezetek beépítése történik. A munkákat a nyári iskolaszünetre, június-augusztus hónapokra tervezi a vasúttársaság, tekintettel arra, hogy ebben az időben kevesebben utaznak a Budapest ? Esztergom vasútvonalon. Az átépítés 14 milliárd forintba kerül, amire EIB hitel és költségvetési forrás nyújt fedezetet. Az új hídnak fontos szerepe lesz az elővárosi közlekedés javításában, remélhetőleg hosszú ideig szolgálja a vasúti közlekedést.

Előkészítés alatt áll a Duna-híd folytatásaként az Óbuda ? Piliscsaba közötti vonalszakasz felújítása, második vágánnyal történő kiegészítése Pilisvörösvárig. Ennek következtében nagyobb sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok és megteremthető a húszperces nappali időközű közlekedés, mely által az utasok könnyebben eljuthatnak a fővárosba. A távolabbról jövő utasok fogadása érdekében ? az Önkormányzatok bevonásával ? Piliscsabán P+R parkolók, illetve rá- és elhordó buszjáratok állnak majd rendelkezésre.

A 11 budapesti elővárosi vasútvonal EU színvonalú közlekedés-fejlesztési forrásigénye közel 431 milliárd forint, amely számol többek között a kiemelt projektekre 35 milliárd-hárommillió forinttal, elővárosi célú alapinfrastruktúra fejlesztésekre 24milliárd-egyszázmillió forinttal, kiemelt pályaudvari és állomási fejlesztésekre 65 milliárd-négyszázmillió, elővárosi célú fejlesztésekre közel hatmilliárd, járműpark korszerűsítések több mint kilencvenmilliárd forinttal. EU forrástámogatással indul a budapesti elővárosi projekt, a támogatási szerződés, kérelem összeállítása folyamatban van.

Gyermekvasút a Fővárosi Autómentes Napon

A Gyermekvasút szombaton az Andrássy út és a Nagymező utca kereszteződésénél várja a Fővárosi Autómentes Nap látogatóit. A közúti forgalom elől lezárt Andrássy úton kézihajtánnyal, illetve ideiglenesen lefektetett hajtánypályával várja a szórakozni vágyókat. A hajtánypályán egy helyből kezelhető fény- és félsorompóval felszerelt útátjárót is kialakítanak. A Gyermekvasút a helyszínre szállítja és kiállítja legkisebb szerelvényét, egy gazdasági vasúti szerelvényt is, mely egy C50 típusú dízelmozdonyból és egy kis személyszállító kocsiból áll.

Szóljon hozzá!