ZETApress

hírportál

MISZ közgyűlés Óbudán

A Magyar Innovációs Szövetség 34. alkalommal hívta össze közgyűlését, mely egyúttal tisztújítással is járt. Tagszervezetei elfogadták a 2022. évről szóló beszámolót, majd új elnökséget választottak. Az előzmények idekattintva olvashatók, az éttermi fogadással végződő 3 órás eseményt Pomezsánszky Görgy moderálta.

Az esemény szakmai vendége Lantos Csaba energiaügyi miniszter volt, aki fontos üzenetekkel és érdekes gondolatokkal gazdagította a rendezvényt. A Magyar Innovációs Szövetség 2022. évi Média Díjában a tv2-n futó Innovátor című ismeretterjesztő magazinműsor részesült.

Ma 12:30-tól került sor az óbudai Hotel Aquincum Hadrianus-termében a MISZ 2022. évet záró, tisztújító közgyűlésére, melyen  dr. Pakucs Jánosnak, a Jelölőbizottság elnökének előterjesztésére elnöknek dr. Szabó Gábort, az ELI ügyvezetőjét, a Szegedi Tudományegyetem kutató professzorát, általános elnökhelyettesnek dr. Greiner Istvánt, a Richter K+F igazgatóját választották meg. A 3 körös szavazáson négy felügyelőbizottsági tagot, nyolc jelöltből hat alelnököt, tíz jelöltből hat elnökségi tagot és 32 jelöltből harminc fős választmányt is választottak. Közben elfogadták a Szövetség 2022. évi szakmai és gazdasági beszámolóit is.

Lantos Csaba miniszter meghívottként 3/4 órás előadásában kiemelte, hogy új jövőképre van szükség az energetikában, számottevően csökkentenünk kell az energiafüggőségünket, meg kell változtatni az energiatermelés és -beszerzés szerkezetét! A folyamatban lévő átrendeződésben érdemes kiaknázni a kiváló infrastrukturális adottságokat, stratégiai előnyöket. A hazai energetikát a nukleáris és naperőművi források mellett a belföldi gázkitermelés, a geotermia és a biogáz állíthatja még több lábra. Az Energiaügyi Minisztérium az energiadiverzifikáció előmozdítása érdekében figyelmet szentel az újszerű, innovatív technológiáknak, a többi között a tisztaszén és a hidrogén hasznosításának, vagy az akkumulátorok elterjedésének is.

A Magyar Innovációs Szövetség 2022. évi Média Díját a tv2-n futó Innovátor című ismeretterjesztő magazinműsor nyerte el. A díjat Tóth Gergely főszerkesztő vette át dr. Szabó Gábor régi-új elnöktől és dr. Pakucs János tiszteletbeli elnöktől.

Az Innovátor című magazinműsor magyar kutatók fejlesztéseit, mérnöki bravúrokat, vállalkozások érdekesebbnél-érdekesebb innovációit, műszaki megoldásait mutatja be, mindezt közérthető módon.  A díjat az elmúlt években kifejtett kimagasló riporteri, szerkesztői szakmai teljesítményéért kapják, melyet a magyar tudományos műszaki kutatás-fejlesztés, valamint innovációs eredményeinek, törekvéseinek és problémáinak bemutatásával értek el.

A MISZ régi-új elnöke szerint a tv2 Innovátora kivételes példa arra, hogy a média hogyan játszhat szerepet az innováció terjesztésében és a társadalom tudatosságának növelésében. Az Innovátor a nézők számára könnyen érthető módon mutatja be az innovációk világát és arra inspirálja őket, hogy új ötletekkel és megoldásokkal járuljanak hozzá a társadalom fejlődéséhez!

Szóljon hozzá!