ZETApress

hírportál

Versenyhivatali vendéglátás

A Gazdasági Versenyhivatal vendége volt a cseh versenyhatóság vezetése. A GVH elnöke és vezetői a cseh versenyhatóság elnökét és elnökhelyettesét fogadták csütörtökön. A két hatóság vezetői többek között a Visegrádi Együttműködésről, a cseh EU-elnökség versenyt érintő prioritásairól, illetve aktuális szakmai kérdésekről egyeztettek.

A Gazdasági Versenyhivatal tegnap Petr Mlsnát, a cseh versenyhatóság elnökét és Kamil Nejezchlebet, a hatóság versenyügyekért felelős elnökhelyettesét látta vendégül a Budapesten rendezett szakmai találkozón. A megbeszélésen a magyar Versenyhivatal vezetői számos, a két hatóságot egyaránt érintő témát megvitattak cseh kollégáikkal. Az egyeztetés során szóba került többek között az április végén hazánkban rendezendő V4-es versenyhatósági csúcstalálkozó, a cseh EU-elnökség egyes prioritás-területei, illetve a közelmúlt jogalkalmazási tapasztalatai. Utóbbiak közé tartoznak például a kartellek elleni küzdelem eszközei és eredményei, illetve mindkét országban komoly gondot okozó építőipari áremelkedés visszaszorítása érdekében végzett versenyhatósági fellépések tanulságai.

A megbeszélés során a felek egyetértettek abban, hogy a versenykorlátozó megállapodások esetén a vállalkozások környezeti fenntarthatóságra vonatkozó érveivel kapcsolatban az óvatos hatósági megközelítés a célravezető, vagyis az ilyen érvek kizárólag akkor elfogadhatók, ha a megállapodás előnyei teljes mértékben kompenzálják a fogyasztókat.

Az egyeztetés kitért arra, hogyan lehetne a lehető leghatékonyabban kiaknázni az uniós versenyhatóságok eljárási jogosítványait erősítő, ún. ECN+ irányelv adta előnyöket a kartellfelderítés és bizonyítékgyűjtés szempontjából olyan szituációkban, amelyek a digitális korszakban kihívás elé állítják a versenyhatóságokat. Ezek közé tartoznak például a felhőben tárolt adatokból, vagy telefonbeszélgetéseken elhangzott információkból leszűrt bizonyítékok kérdése. A megbeszélésen szóba került a kartellekbe érintett magánszemélyek, illetve az anyavállalatok felelőssége, vagyis a vállalatszintű és egyetemleges bírságkiszabás egyes kérdései.

Mindkét versenyhatóság lényeges kérdésként értékelte a globális online szolgáltatók, vagyis a big tech cégek erőfölényének kapcsán készülő európai szabályozás kérdését. A felek egyetértettek abban, hogy az új közösségi szabályozás elsősorban az Európai Bizottság számára teremt hatáskört, ugyanakkor az érintett szektorban országos, illetve regionális piacok is elkülöníthetők, így a tagállamoknak kiemelten fontos, hogy legyen mozgásterük a tech-óriások erőfölényével szembeni fellépésre. A két versenyhatóság vezetői megegyeztek, hogy szakértői szinten folytatják a szakmai egyeztetéseket a találkozón megnyitott egyes témák kapcsán – tudatta a GVH Sajtóiroda.

Szóljon hozzá!