ZETApress

hírportál

Ifjú kutatók díjazása

Átadták a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjait délután az Ericsson egy hete átadott újbudai székházában. A 21 tagú bírálóbizottság három első, négy második, három harmadik és két különdíjat ítélt oda, tíz pályázat kiemelt dicséretben, további harminchárom dicséretben részesült.

A Magyar Innovációs Szövetség a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalának főtámogatásával, az Emberi Erőforrások Minisztériumával és az M5 csatornával közösen tavaly ősszel hirdette meg a versenyt 14 és 20 év közötti fiataloknak. A 2017/18-as tanévre kiírt verseny első fordulójába 106 pályázat érkezett, ebből a zsűri 69 pályázatot javasolt kidolgozásra, de csak 57 készült el határidőre.

Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a díjátadón hangsúlyozta, alkotó ember nélkül nincs haladás, a verseny pedig évek óta mutatja, hogy az alkotó munka jelentős eredményekhez vezet. Kijelentette: Magyarországon vannak tehetséges, alkotó szakemberek. Szigeti Ádám, az Óbudai Egyetem kancellárja, az Innovációs és Technológiai Minisztérium július elsejével felkért innovációért felelős helyettes államtitkára a díjátadó ünnepségen a tehetséggondozás fontosságáról beszélt, és szólt arról is, hogy folytatódik a nemzeti kiválósági program.

I. díjat kapott Matányi Marianna és Kákonyi Marcell, a szentendrei Ferences Gimnázium tanulóinak pályázata az Agyműködést vizsgáló tesztkészülékről; Tassi Timián Áron, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanulójának Okos lámpája, valamint Novák Blanka, az egri Dobó István Gimnázium tanulójának a Lycium barbarum fiziológiai hatásainak vizsgálatáról szóló pályázata. A verseny három első helyezettje jut tovább a szeptember 14-19-e közötti európai fiatal tudósok dublini döntőjébe.

A három I. és négy II. helyezett által megjelölt egy-egy felkészítő tanár egyszeri száz-százezer forintos ösztöndíjban részesült. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke bejelentette, hogy a MISZ Novák Blankát delegálja az idei Nobel-díj átadási ünnepségre, hogy képviselje a magyar fiatalokat. Zsigó Miklós, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium 16 éves tanulója a legfiatalabb pályázónak járó százezer forintos Junior Ösztöndíjat kapott. II. díjas pályázata egy vízalatti kutatórobot volt.

A díjátadón elhangzott az is, hogy Laufer Tamás Jónás, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium tanulója, a verseny egyik III. helyezettje képviseli Magyarországot a 33. Kínai ifjúsági tudományos és technológiai innovációs versenyen augusztusban. A 16 éves fiú fejlesztése követi az alkohol hatását az emberi egyensúlyra, és abból következtetéseket von le. Vizsgálatába száz önként jelentkezőt vont be korra és nemre való tekintet nélkül ? mesélte az alkoholmentes fogadáson.

Az Európai Unió 1988 óta szervezi a Fiatal tudósok versenyét a 15-20 év közötti fiataloknak. A versenysorozathoz csatlakozva a Magyar Innovációs Szövetség 1991-ben írta ki Közép-Kelet-Európában elsőként az első országos ifjúsági tudományos és innovációs versenyt. A magyar versenyzők sikeres uniós szereplésének köszönhetően a magyar tehetségkutató verseny 1995 óta teljes jogú tagja az európai versenysorozatnak. Molnár Áron, az egyik tavalyi I. helyezett május végén érkezett haza Pittsburgből, ahol IV. díjat nyert.

Szóljon hozzá!