ZETApress

hírportál

I55 ? THAT’S MY ROAD!

Az I55 American Bar & Restaurant holnap déltől várja vendégeit a Bajcsy-Zsilinszky út 70-ben, az Alkotmány utca sarkán ? tudtuk meg a ma déli sajtóebéden Kiss Pétertől és öccsétől, Dávidtól, az étterem tulajdonosaitól. Nyitva tartás a hét minden napján déli fél 12-től éjjel fél 12-ig. Az előzmények idekattintva olvashatók.

Többször jártunk már Amerikában. Először csak egyikünk, nászúton, miközben szerelembe esett ? na nem egy másik nővel ?, hanem az országgal, a szellemiséggel, az emberekkel és természetesen a gasztronómiával. Aztán persze az egyik rántotta magával a másikat, így ezután már együtt jártuk Amerika széles sztrádáit, kutatva a legjobb burger, a legjobb barbecue és újabban a legjobb deep dish pizza után. Mindegyik műfajban megtaláltuk a kedvenceinket, melyeket ideje volt már egy helyen felvonultatnunk: így született meg az I55 American Bar & Restaurant, az Amerikát észak-dél irányban kettészelő Interstate 55 jelzésű autópálya után elnevezve.

Éttermünkben az amerikai ízlésvilágot éppen annyira kanyarítottuk a magyar felé, hogy ezzel kicsit mindenki kedvében járjunk: az étkezés végeztével elégedetten törölgesse a szája szélét a hazai vendég, a tengerentúlról érkezők pedig országuk jellegzetes ízei mellett ízelítőt kapjanak ételeik budapesti értelmezéseiül. Tarts velünk az I55-ön Chicagótól egészen New Orleans-ig, dőlj hátra, élvezd az utazást és kóstolj meg az úton mindent, amit Amerikában enni érdemes! ? kérte Péter a megnyitón.

Chicagóban 1943 decemberében a szicíliai Ike Sewell honosította meg a pizzát, akinek nagyanyja gyermekkorában gyakran készített ilyen pizzalepényt. Étterme fölött akkor egy illegális varroda, afölött meg egy bordély volt. A részletekbe egy 83 éves hölgy avatta be Pétert, aki már 40 éve ott dolgozik, s jelenleg is felszolgál. A pizzát 220-230 Celsius fokon lassan sütik, ezért félórát is kell várni, míg elkészül. A kemencébe 22 tepsi fér egyszerre, s 330 m2-es vendégterükben 220 vendéget tudnak leültetni. Egyelőre 16-an dolgoznak itt, de harmincra szeretnék emelni a létszámot.

Szóljon hozzá!