Mit látott a kislegény?
Ez a nap is úgy indult, mit a többi a Pék családban. Petike és édesanyja együtt reggeliztek a konyhában. A kisfiú már nagyon vágyott az óvodába, ahová egy hétig nem mehetett. Betegen feküdt otthon, s ma végre elengedte a doktor bácsi.
Édesanyja kezét fogva indultak el. Beszélgetni nem tudtak, mert a kisfiú siketnéma volt. Csak mutogattak egymásnak. A mama hirtelen megszorította a csöpp kis kezet. Ezzel bátorította, ezzel tudatta, hogy menjen csak tovább, mert rövidesen követni fogja őt.
Klára asszony egy hirtelen ötlettől vezérelve indult vissza a lakásba. Már reggelizés közben is furcsa szagot érzett. Félt, hogy talán elfelejtette elzárni a gázcsapot. Szájában most is ott füstölt a soha el nem maradó cigaretta.
A kislegény boldogan haladt tovább. Sorstársaira gondolt, akikkel nagyon jól megértik egymást az oviban. Kár, hogy a mama nem tanulta meg ezt a mutogatós jelbeszédet ? gondolta. Hol lehet ilyen sokáig? ? döbbent meg hirtelen, és riadtan hátra fordult. Apró keze összerándult, tétova vad mozdulatokat tett.
Torkából kivehetetlen és leírhatatlan sikolyok törtek fel. Elborzasztó, értelmetlen, lélektelen, szentségtörő volt ez a rikácsolás. Ördögi volt ez az anyanyelv. Aztán csak állt mozdulatlanul, remegő ajkakkal, a romhalmazra meredve. Döbbenten nézte, hogy ahol az imént még a házuk állt, a mama elszenesedett holtteste porladt a füstölgő romok alatt.
