ZETApress

hírportál

Pártok a kilakoltatás ellen

Bihari utcai lakóházA Város Mindenkié (AVM) törvénymódosítást kezdeményez a gyermekes családok kilakoltatása ellen. Az AVM februárban kampányt indított azért, hogy törvény garantálja Magyarországon, hogy gyerekes családok soha többé ne kerülhessenek az utcára kilakoltatás következtében.

A Kőbányai Önkormányzat által lebontásra ítélt Bihari utca 8/C. lakóház udvarán tartott délelőtti sajtótájékoztatón a csoport bejelentette, hogy az Együtt, az LMP és a Párbeszéd képviselői holnap a Parlament elé terjesztik az AVM törvénymódosító javaslatát. A törvénymódosítás gyorsított eljárásban való tárgyalásáról a Házbizottság február 14-én szerdán dönt. Az Országgyűlés elé terjesztett törvénymódosítási javaslat szerint a szociális törvénybe bele kell foglalni az önkormányzatok elhelyezési kötelezettségét, és úgy kell módosítani a végrehajtási törvényt, hogy az önkormányzati bérlakások vagy bedőlt lakáshitelek ügyében kezdeményezett eljárásokban elhelyezés hiányában lehetséges legyen a kilakoltatás megállítása.

Idén a kormány április 30-án hétfőig ? az országgyűlési választások utánig ? meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot. Ez szerintük nemcsak álságos lépés, hanem elégtelen is: gyerekeket rendszeresen szakítanak el a családjuktól azért, mert a szüleik lakhatása nem megfelelően megoldott. Ma Magyarországon nem tiltja törvény, hogy gyerekeket lakoltassanak ki, ezért ez rendszeresen meg is történik. Ilyenkor a családok szétszakadnak, a gyerekek nevelőszülőkhöz vagy gyerekotthonba kényszerülnek.

Az önkormányzati törvény szerint a helyi önkormányzatok kötelező feladata a hajléktalanság megelőzése, a gyermekvédelmi törvény pedig egyértelműen tiltja, hogy gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt válasszanak el a szüleiktől. Ennek ellenére, a jelenlegi jogszabályok nem garantálják a kilakoltatás által fenyegetett vagy már kilakoltatott családok elhelyezését. A gyermekes családok kilakoltatása vagy hajléktalansága így rendszeresen a családok hatósági szétszakítását eredményezi, ahogyan arra egy friss ombudsmani jelentés is rámutatott.

Tóth Fanni, az AVM aktivistája a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Együtt, az LMP és a Párbeszéd parlamenti képviselői ? a Momentum támogatásával ? azért fogják hétfő reggel az Országgyűlés elé terjeszteni az AVM törvénymódosító javaslatát, hogy az egész országban véget vessünk a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásának, hajléktalanná válásának és ebből következő szétszakadásának. A törvénymódosítás előírja, hogy a települési önkormányzatoknak kötelezettsége elhelyezést biztosítani a kilakoltatás által fenyegetett vagy lakhatásukat elvesztett helyi kötődésű gyermekes családoknak, önkormányzati bérlakások és lakáshiteles ügyek esetében pedig már a kilakoltatás bírósági elrendelését is megtiltja abban az esetben, ha az gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásához vezetne.

A sajtótájékoztatón beszédet mondott Baranyi Nikolett, a Bihari utcai önkormányzati lakóház egyik lakója is, akit a kőbányai önkormányzat a téli kilakoltatási moratórium megsértésével akart januárban kilakoltatni, négy gyermekével együtt. ? Nem tudom, hogy miért cél az, hogy a gyerekeket elvegyék tőlünk? ? nyilatkozta arra utalva, hogy a Bihari utca 8/C-beli lakóházból továbbra is többeket fenyeget az elhelyezés nélküli kilakoltatás. Felszólalt továbbá a kampányhoz csatlakozó pártok képviseletében Demeter Márta (LMP), Dukán András Ferenc (Momentum), Juhász Péter (Együtt) és Szabó Tímea (Párbeszéd).

Noha a parlament tavaszi ülésszaka igen rövid lesz, ahogyan arra Tóth Fanni (AVM) felhívta a figyelmet, a téli kilakoltatási moratórium álságos és elégtelen meghosszabbításáról szóló törvénymódosítás elfogadására is elegendő volt egy hét. ? Ha a kormánypárt a jó oldalra áll, nem pedig a gyermekes családok kilakoltatásának a pártjára, akkor megoldható, hogy a parlament még a téli kilakoltatási moratórium lejárta előtt elfogadja törvényjavaslatot ? fogalmazott. Ennek érdekében Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője a Házbizottság február 14-i szerdai ülésén kezdeményezni fogja a törvénymódosítás gyorsított eljárásban való tárgyalását. Az AVM aznap 14 órától a Kossuth téren várja a Házbizottság döntését, 14:30-tól pedig Szél Bernadettel együtt sajtótájékoztatót tart az ügyben.

Szóljon hozzá!