ZETApress

hírportál

Erzsébetligeti jószolgálat

Fogadd örökbe a szeretetetTegnap jószolgálati délután volt az Erzsébetligeti Színházteremben és a Corvin Galériában. Fellépett az idén Liszt Ferenc-díjjal kitüntetett Szalóki Ági, koncertet adott a Csillagkórus, volt bábszínházi előadás a kicsiknek, kézműves foglalkozások és óriásszínező. Műsort adtak a Dévai Gyermekotthon lakói, a rendezvény háziasszonya és moderátora Bényi Ildikó volt.

A program résztvevői: Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, dr. Kádár Annamária pszichológus, Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója, Feketéné Böröcz Virág ? Fővárosi Gyermekvédelmi Központ Örökbefogadási Szolgálat, Székely Zsuzsanna ? Mózeskosár Egyesület Az Örökbefogadó Családokért, Gyuris Gabriella ? Fővárosi Gyermekvédelmi Központ Nevelőszülői Hálózat, Dalmadi Dóra ? Fővárosi Gyermekvédelmi Központ, Szabó Tibor, a tabáni Rotary Club elnöke, Kolozsvári Tibor, a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ vezetője, Szatmáry Kristóf, Kertváros országgyűlési képviselője és Kovács Péter, Kertváros polgármestere voltak.

Budapest XVI. kerülete évek óta élen jár az adománygyűjtésben. A helyiek összefogásának köszönhetően a Kertváros összetartó közössége minden évben több ezer cipős-doboznyi ajándékot és tartós élelmiszert adományozott a Baptista Szeretetszolgálatnak, Böjte Csaba gyermekotthonainak és a kerületi rászoruló családoknak. Idén, a kerület határain is túlra tekintve megrendezték a Fogadd örökbe a szeretetet! jótékonysági eseményüket, amely Böjte Csaba testvér felkérésére a Kertvárosunk Értékeiért Egyesület szervezésében jött létre. Az Erzsébetligeti Színházban rendezendő adventi jószolgálati napon felhívták a figyelmet azokra a gyermekekre, akik nemcsak a hétköznapokban, de ünnepekkor is nevelőotthonokban, család nélkül élnek. A szakmai kerekasztal-beszélgetések fókuszában az örökbefogadás és az örökbefogadáson túli segítségnyújtás állt.

Azoknak adtak hasznos információt, nyújtottak segítséget, akik vagy az örökbefogadás mellett döntenek, vagy éppen e döntés előtt állnak; illetve azok számára mutattak utat, akiknek nem az örökbefogadás a céljuk, de mindenképpen tudnak és szeretnének is segíteni, gyermekeket támogatva. Az érdeklődők meghallgatták a téma szakértőit a kötetlen kerekasztal-beszélgetéseken, illetve előadásokon, s családi programról is gondoskodtak a szervezők, így az eseményt szórakoztató, kulturális és gyermekprogramok is színesítették.

Az este folyamán az egyesület átadta azokat a cipős-dobozadományokat, melyeket a Kertváros lakói gyűjtöttek a kerületben és a határon túl élő rászorulóknak. Minden évben újabb támogatottat vontak be, ezért a jótékonysági akciósorozatot idén kiterjesztették a Bethesda Gyermekkórházra: a kerületben élők karácsonyfa-díszeket készíthettek, amelyekért cserébe bárki tetszőleges összeget adományozhatott. Az adományokból befolyt összeg egy részét a Bethesda Gyermekkórház kapja, másik részét Böjte Csaba atya gyermekeinek fogászati kezelésére fordítják.

Szóljon hozzá!