ZETApress

hírportál

Pro Progressio kilencedszer

Pro ProgresszioMa délután adták át a 2017. évi Pro Progressio-díjakat a műszaki és természettudományi képzés népszerűsítéséért a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán. Az elismeréseket Józsa János rektor és számos vendég jelenlétében Pakucs János, az Alapítvány kuratóriumának elnöke adta át a Magyar tudósok körúti Q-épületben.

A természettudományi, a műszaki és az informatika oktatásában kiemelkedő eredményeket elérő középiskolai tanárokat díjazott a BME Pro Progressio Alapítványa, amelynek legfontosabb tevékenysége ? a középiskolától kezdve a doktori képzésig ? az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozás.

2017-ben ? immár kilencedik alkalommal ? tíz középiskolai tanár vette át a Pro Progressio-díjat ünnepélyes keretek közt. A Műegyetem mellett működő Alapítvány kuratóriuma ebben az évben is olyan kiemelkedő eredményekkel rendelkező 50 év alatti tanárokat részesített elismerésben, akiknek vannak nemzetközi és hazai versenyeken sikert elért tanítványaik, tanulóik jelentős számban érettségiznek emelt szinten vagy hátrányos körülmények között oktatva végeznek példamutató oktató-nevelő munkát. Az alapítvány az elmúlt 9 évben több mint 90 középiskolai tanárt díjazott és részesített fejenként 300 ezer forintos díjban, illetve több mint 100 középiskolának nyújtott több mint harmincmillió forintos támogatást, hozzájárulva természettudományi szakmai versenyek, bemutatók szervezéséhez, a műszaki pálya iránti érdeklődés növeléséhez.

Díjazott tanárok és iskoláik

Kilián Balázsné Raics Katalin ? Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumi és Kollégiuma, Pécs
Kiss Gergely Botond ? Piarista Gimnázium Budapest
Kovács Péter ? Budapest XIV. kerületi Szent István Gimnázium
Maruzsiné Sevella Judit ? Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakgimnázium
Mesterházy Dóra ? Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium
Orosz Norbert ? Debreceni Ady Endre Gimnázium
Osgyáni Zoltán ? Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
Szakmány Csaba ? ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Budapest
Tóthné Gulácsi Beáta ? Szekszárdi Garay János Gimnázium
Zagyi Péter ? Németh László Gimnázium, Budapest

A gazdasági élet szereplőinek együttműködésével PRO-TEH-IN néven komplex pályázati rendszert alakított ki a Pro Progressio Alapítvány az egyetemi tehetséggondozás és innovációs tevékenység ösztönzésére, amelynek keretében évente közel 1500 ösztöndíj-szerződést köt tehetséges hallgatókkal, oktatókkal, kutatókkal. Az alapítvány kitüntetett szerepet szán a BME történeti campus értékei megőrzésének, ennek köszönhetően kerültek újra-felállításra 2007-ben a Központi épület előtt egykor állt szobrok, újult meg az épület homlokzata. Rendszeres támogatója a Műegyetemi Kórusnak, Szimfonikus Zenekarnak, egyetemtörténeti kiadványoknak. Az alapítvány tevékenysége elismeréseként 2011-ben elnyerte a Kármán Tódor-díjat. Az Alapítvány hagyományőrző tevékenységének jelentős állomása a hosszas kutató munka eredményeként 2014 januárjában kiadott Műegyetem ? A történeti campus album, amely megkapta kategóriájában az év legszebb könyve díjat is.

Szóljon hozzá!