ZETApress

hírportál

MAFITUD az Egisben

MAFITUDFiatal magyar tudósok, illetve tudós jelöltek nemzetközi sikereit ismertették az Egisben a Magyar Fiatal Tudósok Társaságának 16. Országos Találkozóján. Tegnap este tartották a Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD) 16. országos találkozóját a Keresztúri úti Tudományos és Technológiai Központban.

A MAFITUD-ot 2005-ben alapították az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjazottjai Visegrádon. A rendezvénynek helyet biztosító Egis Gyógyszergyár Zrt. nevében Menthy Mariann, kommunikációs vezető köszöntötte a résztvevőket és kiemelte, hogy az EGIS büszke arra, hogy az idei évben is biztosíthatják a helyszínt a MAFITUD találkozóra.

Dr. Pakucs János tiszteletbeli elnök köszöntötte a résztvevőket. Beszélt arról, hogy mi is az a tehetség: olyan fiatalok, akik rendkívüli dolgokat találnak ki, és ezt különleges módon oldják meg. Ezután bemutatta az elmúlt évben nemzetközi sikert elérő MAFITUD tagokat, beszélt a nemzetközi versenyek szerepéről és annak fontosságáról. Továbbá ismertette, hogy az idei évben a Magyar Innovációs Szövetség 15 fiatalt utaztatott különböző fiatal tudósok részére szervezett nemzetközi versenyre.

Elsőként dr. Józsa János, a BME rektora tartott előadást A víz ereje és elkeverő hatása címmel, melynek fókuszában az árvíz állt. A fiatalok sok érdekességet tudhattak meg a magyarországi áradó folyókról, szakadó gátakról, veszélyes folyadékokról és vízszennyezésekről. Az előadás végén a ma nagyon divatos drónok használatáról is szó volt. (A Makadám Klub március 23-ai drónestjéről idekattintva olvashatunk.) A rektor úr útravalóként hangsúlyozta, hogy minden tudós egy egyéniség, ezt az egyéniséget nem szabad elveszíteni, hanem ennek mentén kell tovább haladni, tovább fejlődni.

Ezután Szegedi Melinda, a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny II. helyezettje mutatkozott be. Beszámolt a kínai 32. CASTIC versenyről, ahol hihetetlen élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodott és ahonnan aranyéremmel térhetett haza. Ismertette az általa fejlesztett e-Fásli ? Peltier-elven alapuló termoelektromos hűtőrendszer nevű eszközt és a gyakorlati hasznosítás lehetőségeit.

Majd Varga János mutatkozott be, aki a 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny II. díjazottja volt. Előadta, hogy a 25. Ifjúsági Versenyen elért sikerének köszönhetően ? a torma csípősségének mérésével ? kijutott Svájcba, a 6. SWISS Talent Forumra is, ahol egy nemzetközi csapat részeként a mikroelektronika fejlesztési lehetőségeket tanulmányozhatta.

Ezt követően senior MAFITUD tagként Dévai Zoltán, a 10. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny I. díjazottja számolt be röviden az életútjáról, illetve az elért sikereiről. Elmondta, hogy saját Startup vállalkozásában elektronikai készülékek gyártásával foglalkozik. Az eszköz fejlesztési fázisa 2015-ben zárult, majd 2016-ban kezdték el a készülékek sorozat gyártását. Külön kiemelte, hogy nem vett igénybe semmilyen inkubátor szolgáltatást és a szükséges forrást úgynevezett közösségi finanszírozás keretében sikerült biztosítania a jelenleg már közel milliárdos árbevételű vállalkozásához.

Szóljon hozzá!