ZETApress

hírportál

Válaszd a műszaki pályát!

Mi a pályaA folyamatos technikai fejlődés következtében több műszaki területen is évente jóval több új szakemberre van szükség, mint amennyi diák végez jelenleg a szakmát oktató középiskolákban ? hallottuk délelőtt a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Váci úti Bolyai János Műszaki Szakgimnáziumában.

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum kezdeményezésére, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal közreműködésével ezért szervezi meg idén immár országosan a Mi a pálya? című műszaki pályaválasztási fesztivált. Tegnap és ma Budapesten az ELMŰ Sportcsarnokban, a jövő héttől meg négy magyarországi nagyvárosban ? Pécs, Győr, Miskolc és Debrecen ? mintegy hétezer diákot várnak a programokra, melyeken ötven cég és iskola mutatja meg a műszaki pályák, köztük a villamosipari szakmák szépségét.

A IV. ipari forradalom komoly munkaerő keresletet gerjeszt a műszaki pályákon, ami egyben kiszámítható életpályamodellt jelent az ilyen pályát választó fiatalok számára. Ezek a szakmák ugyanakkor a korábbiaknál jóval összetettebb, szélesebb körű felkészültséget és ismereteket feltételeznek ma már. Ezzel egy időben a szakember utánpótlás a munkaadók szempontjából egyre égetőbb kérdés lesz, elég csak arra gondolni, hogy a kétszázezer kilométernyi magyarországi villamosenergia elosztóhálózat folyamatos korszerűsítése jelentős szakmai kihívást jelent a hálózati társaságoknak. Ráadásul nem egyszerűen a vezetékek cseréjéről, hanem egy, a mainál sokkal összetettebb, korszerűbb technológia telepítéséről van szó. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy évente legalább hatszáz villanyszerelőre volna szükség országosan, ezzel szemben alig több, mint háromszáz diák végez jelenleg a szakmát oktató középiskolákban.

A MEE álláspontja szerint a megfelelő minőségű és biztonságú hálózatok építéséhez, üzemeltetéséhez jól képzett szakemberekre ? mérnökökre és villanyszerelőkre ? van szükség. Ennek érdekében elkerülhetetlennek tartják átalakítani a szak-, és egyetemi képzés rendszerét, módszertanát. A tananyagot a valóságos piaci igényekhez, a megváltozott technológiai elvárásokhoz kell igazítani. Ez feltételezi az energetikai társaságok szoros együttműködését és a szakember képzés átalakításában történő közös fellépést. Ezt az ágazati összefogást példázza a Mi a pálya? országos műszaki pályaválasztási fesztiválsorozat is, az E.ON csoport és az ELMŰ?ÉMÁSZ Társaságcsoport főtámogatásával. A cél élmény alapon bemutatni hat műszaki ágazat által kínált, szinte korlátlan lehetőségeket, az új és izgalmas technológiákat, amelyek nemcsak átszövik a XXI. századi ember mindennapjait, de alakítják is az éppen zajló IV. ipari forradalom menetét.

? Az energetika mára már egy olyan iparág, ahol előtérbe került és nagy hangsúlyt kap az innováció, az új megoldások, az ügyfelek minél jobb kiszolgálása, az üzembiztonság és a legmagasabb színvonalú szakmai kompetenciák. Hosszútávban gondolkozunk, ami első lépésben a képzéssel kezdődik, majd a szakmai tapasztalat szerzéssel folytatódik és elengedhetetlen része a szakma iránti elköteleződés is. Talán sokan nem gondolnak bele, milyen fontos is ez a munka ? pedig képviselői valódi hétköznapi hősök, akik a legnehezebb helyzetekben is helyt állnak ? emelte ki Haraszti Judit, az E.ON Hálózat vezérigazgatója. ? Az ELMŰ és az ÉMÁSZ elkötelezett a villanyszerelő és villamos mérnök képzések fejlesztésében, a diákok tapasztalatszerzésének biztosításában annak érdekében, hogy a végzett diákok pályakezdőként nálunk megtalálják a számításukat ? tette hozzá a szakember utánpótlással kapcsolatosan Fodor József, az ELMŰ Hálózati Kft. ügyvezetője.

Szóljon hozzá!