ZETApress

hírportál

Közlekedők a MŰPÁ-ban

Tasó László a MűegyetemenA tolerancia és a tisztelet kell, hogy meghatározza a mindennapokat a közlekedésben is ? mondta a Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára délelőtt a Ludwig Múzeum I. emeletén a Közlekedési Kultúra Napján rendezett sajtótájékoztatón. Utána a Műegyetemen nyitotta meg az I. Commsignia ? BME HIT ? autonóm járműtechnológiák workshopját.

Az államtitkár elmondta, hogy sokan csatlakoztak a tavaly indult kezdeményezéshez, 93 önkormányzat, mintegy kétmillió embert képviselve vesz részt benne. Szeretnék elérni, hogy május 11-e a közlekedési kultúra világnapja legyen, ne csak Magyarországon rendezzék azt meg. Mint mondta, a halálesettel járó balesetek száma lassan a felére csökken 2010 előtthöz képest, amikor világszerte 90 ország kezdett komoly kampányba a közlekedésbiztonság fejlesztésére.

Pusztai Zsófia, az ENSZ Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodavezetője kiemelte: az ENSZ tavaly szeptemberben elfogadott fenntartható fejlődési céljainak egyik fontos átfogó területe a közlekedésbiztonság. Azt szeretnék elérni, hogy 2020-ra 50%-kal csökkenjen a halálos közlekedési balesetek száma, 2030-ra pedig globálisan mindenkinek biztonságos és hozzáférhető közlekedést tudjanak biztosítani. Kiemelte, hogy bár történt javulás 2010-2013 között, de így is 85 ezer ember veszíti életét közlekedési balesetek során évente Európában. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyalogosok, kerékpárosok és motorkerékpárosok a legsérülékenyebb csoportok, európai átlagban a halálos balesetek 39 százaléka érinti őket, és Magyarországon magasabb ez az arány.

Magyarország jól áll a szabályozásban, mind az öt kockázati tényezőre (sebességkorlátozás, ittas vezetés, bukósisak szabályozása, biztonsági öv és gyermek biztonsági öv szabályozása) átfogó előírások vonatkoznak. Az elmúlt 5 évben kiváló eredményeket értek el Európában a közlekedésbiztonságban, de további intézkedések szükségesek, az 50 százalékos csökkenés elérésére az évtized végére. Az irodavezető kiemelte a gyalogos és a kerékpáros közlekedés biztonságosabbá tételét, az adatok (rendőrségi és sürgősségi ellátási) összekapcsolását, valamint a szabályok hatékony betartatását.

A 2016-ban csatlakozó szakmai és civil szervezetek szándéknyilatkozatot írtak alá a magyar közlekedési kultúra fejlesztéséért, valamint átadták az NFM Önkormányzatok a települések közlekedésbiztonságának növeléséért című pályázatának Közlekedésbiztonsági Díjait is. A 15 díjazott település: Békéscsaba, Budapest XI. és XVI. kerülete, Cegléd, Gyenesdiás, Hajdúszoboszló, Halmaj, Mórahalom, Nagyharsány, Ostoros, Sarkad, Szalkszentmárton, Szarvas, Szolnok és Újszentiván. A tematikus napot és a kampányt az NFM fővédnöksége és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) védnöksége alatt a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) koordinálja.

Szóljon hozzá!