ZETApress

hírportál

Gyerekegyetem a Műegyetemen

GyerekegyetemGyerekegyetem 2015 néven a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a Pro Progressio alapítvány támogatásával június 29-e és július 3-a között nyári tábort szervez általános iskolás gyermekeknek ? tudtuk meg a délutáni sajtótájékoztatón a BME OMIKK Természettudományi olvasóban.

Nem titkolt céljuk, hogy felkeltsék, illetve megerősítsék a gyermekek kíváncsiságát mindazon műszaki, természet-és gazdaságtudományi szakterület iránt, melyek a Műegyetemre jellemzők. Nyugat-Európában már több mint 10 éves hagyománya van az egyetemek ilyen irányú aktivitásának, s a jelentkezési adatok azt mutatják ? három nap alatt a tábor megtelt! ?, hogy erre hazánkban is nagyon nagy az igény.

A Műegyetem első alkalommal szervez koncentrált, de játékos elemeket is tartalmazó egy hetes nyári foglalkozást általános iskolás gyermekeknek, melynek során a résztvevők belekóstolhatnak az egyetemista életbe, előadásokon, szemináriumokon vehetnek részt, projektfeladat megoldása vár rájuk, majd a tábor végén ?oklevél? is igazolja az elvégzett munkát. A Mikulás napján tartott, úgynevezett Mikulás Fizika rendezvények már évek óta jelzik, hogy a gyerekek nyitottak a természettudományos ismeretek befogadására, majd az általános és a középiskolában a többség elfordul ezektől a tárgyaktól.

Péceli Gábor rektor a sajtótájékoztatón örömét fejezte ki, hogy az egyetemi oktatók rendkívül pozitívan fogadták a kezdeményezést, nagyon gazdag és tartalmas program, látványos fizikai és kémiai kísérletek várják a résztvevőket, melyek részletei a honlapjukon olvashatók: előadások a jövő járműveiről, városairól, felelős pénzügyekről, internethasználatról, villámokról, rendről és rendezetlenségről a geometriában, stb. Pakucs János, a BMGE mellett működő Pro Progressio alapítvány elnöke köszönetét fejezte ki a nyári tábort támogató vállalatoknak, amelyek nemcsak anyagi forrást biztosítanak lehetővé téve a szülői hozzájárulás mértékének alacsonyan tartását, de a szemináriumokon való aktív közreműködést is vállalták.

A gyerekegyetem elképzelt hangulatát érzékeltetendő, Härtlein Károly mérnök, a BME oktatója, a Spektrum TV Brutális fizika című sorozat előadója, a Fejlesztés Európai Évének tiszteletbeli nagykövete látványos bemutatót tartott a Műegyetem rakparti könyvtári sajtótájékoztatón. A Gyerekegyetem 2015 tervezett létszáma 300 fő, a jelentkezők között 1/3-2/3 a lányok és fiúk aránya, többségük 10-12 éves. A gyerekegyetem kabalája a BME OMIKK épületén található bagoly.

Szóljon hozzá!