ZETApress

hírportál

Hódolat a környezetvédelemnek

Ma ismét elindítja az OBI Hungary és a WWF Magyarország a nagysikerű hódóra-sorozatot, amelynek keretében 16 város mintegy 2300 általános iskolás diákja ismerkedhet meg Európa legnagyobb rágcsálójával. A természetvédelmi órákat január közepétől február végéig az OBI tizenöt vidéki áruházában tartják meg, a budapestiek közül pedig a Soroksári úti, a Savoya parki és a Fogarasi úti áruházakba várják az érdeklődő diákcsoportokat.

A WWF Magyarország az OBI kizárólagos anyagi támogatásával 1996-ban indította el Magyarország első sikeres emlős-visszatelepítési programját. A visszatelepítések célja, hogy az eurázsiai hód, amely a XIX. században több mint egy évszázadra eltűnt Magyarországról, ismét része legyen a hazai, ártéri élővilágnak.

A hódtelepítés befejezéseként tavaly októberében a Tisza mentén engedtek szabadon 14, Németországban vadon befogott eurázsiai hódot, melyről mi is beszámoltunk. A hazánkba visszatelepített hódok száma már meghaladja a kétszázat. A program sikerének, a hazai szaporulatnak és a környező országokból történő természetes bevándorlásnak köszönhetően jelenleg több mint ötszáz hód él Magyarországon.

Az OBI és a WWF együttműködésének része, hogy az ország különböző városaiban lévő OBI áruházakban tartandó hódismereti órák keretében a hódok életmódjával és a természetben betöltött szerepével is megismertetik az általános iskolás diákokat. Idén január 14-e és február 27-e között 16 város 18 áruházában zajlik az országos programsorozat.

Az órákon szerzett ismeretek alapján a diákok hódismereti totót tölthetnek ki. A helyes válaszokat visszaküldők között sorsolás dönti el, hogy melyik csoport vehet részt egy természetvédelmi osztálykiránduláson. A hódórákkal egy időben a WWF és az OBI szövegíró és képregény-készítő pályázatot is indít, amelyre az általános iskolások a hódról szóló versekkel, rajzokkal nevezhetnek. A pályázatok célja, hogy ne csak a hóddal kapcsolatos ismeretek elsajátítására nyíljon lehetőség, hanem a természetvédelem kapcsán a gyerekek szabadon kibontakoztathassák fantáziájukat és alkotókedvüket is.

Az OBI Hungary nem véletlenül támogatja a kezdetektől a WWF hódprogramját. Ezzel egy olyan ügyet karol fel, amely jól tükrözi a vállalat környezettudatos szemléletét, egyben minden városban lehetőséget ad elkötelezettségének bemutatására. Az OBI kiemelten fontosnak tartja a fiatal korosztály környezeti nevelésének ügyét, az áruházakban zajló környezetismeret órák erre különleges lehetőséget adnak. A hód ráadásul jelképként is fontos, hiszen egy családban élő, környezetét és otthonát tudatosan építő állatról van szó. Az ország legnagyobb otthonfejlesztési áruházláncában minden megtalálható ahhoz, hogy a hód példáját követve mindenki saját maga is tudja építeni és szépíteni otthonát, lakókörnyezetét.

A sikeres hód-visszatelepítési program lezárulása után különösen fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogyan járulhatnak hozzá a hódok és környezetük védelméhez. A hódóra segítségével a gyerekek játszva megtanulhatják, milyen veszélyek leselkednek a hódokra, és hogyan lehet őket megvédeni ? tette hozzá Magyar Gábor, a WWF Magyarország igazgatója.

Megkezdődnek az OBI és a WWF idei hódórái

A hódismereti órák időpontjai: Kecskemét: január 14. Szekszárd: január 15. Dunaújváros: január 16. Bp, IX. Soroksári út: jan. 20. Szolnok: január 21. Békéscsaba: január 22. Szeged: január 23. Budaörs: január 28. Bp, XIV. Fogarasi út: január 29-30. Siófok: február 11. Kaposvár: február 12. Nagykanizsa: február 13. Bp, XI. Savoya park: február 18. Tatabánya: február 19. Sopron: február 20. Eger: február 25. Miskolc: február 26. Nyíregyháza: február 27.

Szóljon hozzá!