ZETApress

hírportál

Jobb később, mint soha!

Szarvas István: Szarvasi beszélgetések című tavaly októberben megjelent könyvének délelőtti bemutatóján a budapesti IPOSZ Székház III. emeleti terme éppen csak elegendőnek bizonyult a megjelent vendégek, érdeklődők és újságírók számára.

A résztvevőket Szűcs György, az IPOSZ elnöke, a rendezvény házigazdája köszöntötte, majd Kassai Róbert, az IPOSZ alelnöke mutatta be a szerzőt. Utána Rozs Borbála újságírónő olvasta fel a könyvről írt recenzióját. ? Személyes barátság köt a Szarvas Istvánhoz. Az ember szívesen beszélget vele, mert jól tudja magát érezni a társaságában. Hihetetlen szerénységgel kaptam meg tőle az interjúkötetet. Sajátos könyv. Azért az, mert valójában Szarvas Istvánról szól. Magáról az újságíróról, az emberről.

Ahogy olvassuk a sorokat, egy életút bontakozik ki előttünk. Ahol találkozások vannak, olyan találkozások, amelyek nem sok embernek adatnak meg. Ezt meg kellett érdemelni. Így jöhettek létre a beszélgetések, az interjúk a Kossuth-díjasokkal, miniszterelnökökkel, közjogi méltóságokkal, sportolókkal, orvosokkal, közéleti személyekkel. Mindehhez az emberi bizalmak is kellenek. Mindez mellé a szerző rendkívül tudatosan megfontolt mindamellett, hogy a közreadott munkáiban visszatükröződik az, hogy mindegyiket szívügyének tekinti. Széles-látókörűségét tükrözi a Tíz év harminckét szemüveggel alcímű kötete is. Egyben bepillantást nyerhetünk egy újságíró munkájába is.

Egy újságírónak az ékessége az a válasz, amit kap az interjúban. Egy válasz, amelyet két ember hoz létre. Máskor ez soha többé nem hangzik el ugyanilyen formában. Ez az újságírás izgalma, és ebben az, hogy mit tud átadni az olvasóknak. Ebben a kérdésben ez a leglényegesebb. A publikum a legfontosabb. A szerző ad valamit a meginterjúvolttal együtt és ezzel az olvasó több lesz. Egy újságírónak elég érdekes az élete, abban is, ahogy eljut a riport készítéséig. Van, amikor ez könnyen megy, van, amikor meg sem születik az interjú, mert vannak ilyen esetek is. Előfordul a No comment esete is. Elég érdekes a történet akkor, ha ezt egy újságíró mondja.

A könyvben valójában egy ember személyisége tárul elénk. A modern kor világában, ahol leginkább az internet az úr, azért szívesen vesz az ember a kezébe egy könyvet. Most történetesen a Szarvasi beszélgetést ? mondta el Rozs Borbála, majd megcserélődtek a szerepek: ő kérdezett, István meg válaszolt. Szóba kerültek a legemlékezetesebb interjúk és a legkellemetlenebb helyzetek, melyekről részletesen olvashatunk a Kérdeztem ? Válaszoltak kötetben.

A jó interjú titkáról a bemutatón hallhattunk a szerzőtől: ? Nem szívesen csinálok úgy interjút, hogy nem olvasok előtte az interjúalanyról, nem nézem át az életrajzát. Kell ismerni az életútját. Akkor jó egy interjú, ha olyasmit sikerül kicsikarni, amit másnak még nem sikerült. Sablonkérdésekből nem lesz érdekes interjú. Sziszifuszi munka a felkészülés. Az külön előny, ha sikerül megismerni az illető életútján kívül a hobbiját is. Például a szarvasi polgármester úrral, Babák Mihállyal készített interjú előtt 8-10 alkalommal találkoztunk, folytattunk magánbeszélgetéseket.

A bemutatón Szarvas István terveit is megismerhettük. Készül a következő interjúkötet, amelyben a Hetedhéthatár portálján publikált interjúk is megjelennek nyomtatott formában. Az interjúalanyok között szerepelni fog Paulo Coelho, Mihail Gorbacsov, Németh Miklós, Erdő Péter, Psota Irén, Müller Péter, Moldova György és Juhász Judit is. Egy tankönyv ötlete is körvonalazódik, mely az interjúkészítés módszertanával fogja megismertetni az érdeklődő közönséget.

A Montrealban élő Kerekes Sándor Szarvas István kanadai könyvbemutatójáról mesélt, majd az örökifjú Laczkovich Géza előadóművész versekkel köszöntötte a megjelenteket. Először Búcsú (?) 87 évesen című saját versét, majd Ábrányi Emil: Petőfi című költeményét mondta el. Végül, de nem utolsósorban a szerző köszönetet mondott L. Csépányi Katalinnak a Szarvasi beszélgetések kiadásáért, Zoltán fiamnak a könyv tervezéséért, nekem meg a szerkesztői munkámért.

Búcsú (?) 87 évesen (2006.)

Köszönöm Istenem a szép világom.
S e szép világon azt a sok csodát?
Mindent, mi bennem élt, dalolt, virágzott.
Mint drága jó családom fiatal korán.
Szép volt zöld erdőt látni andalogva.
És felcsodálkozni fényes csillagokra?
Szép volt a cigány síró hegedűje.
S Kunytyim hangja, ha zongorán könnyesült?
Szép volt a nyári nyugalom derűje
És szép volt a vágy, mely sokszor teljesült?
Köszönöm Istenem ezt a szép világot
S hogy megcsodálhattam mindent, ami szép volt.
És amiktől ? nemsokára ? elbúcsúzni fáj?
És minden szépség legyen sokszor áldott?
Otthonom meleg ölelése? régen a budai Vár
A katai napok? a kéklő Balaton?
S az én örök, nagy bánatom.
Hogy édes Hazámat, majd itt hogyan hagyom!?

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Elhunyt Laczkovich Géza | ZETApress

Szóljon hozzá!