ZETApress

hírportál

Fashion for food

Jótékonysági árverés lesz a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány javára. A kezdeményezés célja, hogy társadalmi összefogással biztosítsa a leginkább veszélyeztetett helyeken az éhes, alultáplált gyermekek számára a megfelelő ennivalót az iskolai étkeztetés keretében.

Ez év január 15-e és június 15-e között az alapítvány összesen ötszáz százszázalékos étkezési támogatásra szoruló kisgyereknek biztosított heti rendszerességgel fehérje és vitamindús élelmiszer kiegészítést, havi háromezer forintértékben. Ennek fedezetét a felhívás mögé felsorakozott társadalmi összefogás biztosította.

Jövő január közepétől az akció újra indul, amihez az alapítványnak még a tavalyinál is szélesebb társadalmi támogatásra van szüksége – tudtuk meg a délutáni sajtótájékoztatón. Az alapítvány a hozzá érkező teljes összeget a gyerekek étkeztetésére költi, működését ugyanis az alapító cégek (CBA, Commitment) biztosítják. Az alapítvány a 33 leghátrányosabb kistérség iskoláiban étkezési támogatásra szoruló, összesen 36 ezer gyerek számára továbbra is havi 3000 forintértékű egészséges élelmiszert szeretne biztosítani.

A Werk Akadémia felhívására összefogtak a magyar divatszakma képviselői, hogy támogassák a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány céljait. A Fashion for food kezdeményezés hívására egyre többen ajánlanak fel öltözékeket, kiegészítőket arra az online árverésre, melynek helyszíne a portál lesz mától december 20-ig.

A kezdeményezést a Werk akadémiai sajtótájékoztatón Hegedűs Zsuzsa szociológus, a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány alapítója mutatta be, céljait Réz András, a Werk Akadémia művészeti vezetője és Sütő Enikő, a kezdeményezés szóvivője ismertette. A kezdeményezéshez a 20 divattervező – Anda Emília, Németh Anikó, Nanuska, Je suis Belle, Tóth Bori, Makány Márta, Zoób Kati, Benes Anita (Daalarna), Sziráczky Brigitta, Márton Rózsi és Végső Gizi, Kemenesi Tünde, Lang Szonja, Váró Réka, Emesha (Nagy Emese), Becker Beatrice, Herczeg Zoltán, az Ilosvai Collection, a Fanatic Collection és az Use – mellett az Erdész Galéria (ékszer) is csatlakozott.

Szóljon hozzá!