ZETApress

hírportál

Gyurcsány évet értékelt

Szokatlanul korán, még az éjféli határnyitás előtt értékelte a kormányfő a mögöttünk álló év történéseit. Beszámolóját a töretlen optimizmus jellemezte. Igaz, hogy megszorító intézkedésekre volt szükség, igaz, hogy a nyugdíjak reálértéke két százalékkal, a jövedelmeké meg néggyel csökkent, 2009-re mégis elérhetjük a mastrichti kritériumot. Az idei eredményünk 33 százalékkal jobb a 2001-esnél, így ha a mostanit negatívan értékeljük, akkor a hat évvel korábbit a nemzethalál állapotának kellene tartanunk. Az Orbán-kormány utolsó teljes esztendejét mégis úgy jellemezték akkoriban, hogy A jövő elkezdődött!

Három sikernek örült a miniszterelnök. Sikerült átalakítani a felsőoktatás finanszírozását, s a magán- és állami oktatás összenyílt. Megkezdődött az államigazgatás reformja is, ahol a teljesítményközpontú bérezés váltotta fel a korábbit. Integrálták a háttérintézményeket, s az önkormányzatok együttműködése is megvalósul. Megkezdődött az egészségügy átalakítása is, melyben eddig a ?90-es évek előtti államszocializmus volt. Eddig mi versenyeztünk a kórházak kegyeiért, ezután majd ők versengenek a miénkért!

A kormányfő külön kiemelte a koalíciós képviselők bátorságát, akik a sorozatos fenyegetések ellenére egységesen álltak ki a reformok mellett a hétfői végszavazáson. Voltak ugyan viták a korábbi frakcióüléseken, de ez így volt jó! A párt nem hadsereg, tagjait meg kell győzni az utasítgatás helyett. Az irányvonal sem változott meg az elmúlt másfél évben, mondta el a Blikk kérdésére, így van remény a négyéves ciklus kitöltésére.

A húszperces évértékelés után negyven percünk jutott kérdezésre. A Népszabit a politikusok elleni erőszakhullám megfékezése érdekelte, mely Gyurcsány szerint nem politikai, hanem közrendvédelmi feladat. A kormány szolidáris politikai ellenfeleivel szemben, a jobboldaliak elleni erőszakot ugyanúgy elítéli, mint a baloldaliak ellenit. Pártját nem a tavaszi népszavazás foglalkoztatja ? ez legyen a Fidesz problémája! ? hanem a következetes kormányzati munka végzése.

A tv2 és az RTL Klub azt firtatta, hogyan van megelégedve a kormányfő a kommunikációs stábjával és minisztereivel. Gyurcsány ezt nem velünk akarta megvitatni, nem a sajtóban akart nekik üzengetni, hanem majd januárban fogja az érintettekkel közölni. A sikerek közül megemlítette még, hogy a pártfinanszírozásról februárban folytatódnak majd a tárgyalások a Parlamentben. A kormánynegyed építése körüli bonyodalmak sem aggasztják, s egyébként sem az urizálás, hanem a takarékosság miatt van szükség az elkészültére.

Az euró bevezetését sem akarja elkapkodni a kormány, s ebben intő példa Szlovénia esete. Ők elsiették, s az idei öt-hat százalékos inflációjuk egyre kezelhetetlenebbnek bizonyul. Nálunk sokkal jobb a helyzet, s a jövő év végén talán már konkrétumot is mondhatunk ? fejezte be évértékelését a kormányfő a hatvanadik perc végén. Csak az ajtóból kívánt futás közben kellemes karácsonyt és boldog újévet. Elődeinél ? Horn Gyulánál és Orbán Viktornál ? más volt a helyzet ilyenkor. Ők az évértékelés végén együtt pezsgőztek velünk, s közben kötetlenül beszélgethettünk. Vajon a takarékosság jegyében akarta a kormányfő a pezsgőzést elkerülni, vagy inkább a kellemetlen kérdésektől félt?

Szóljon hozzá!