ZETApress

hírportál

Koszorúzás a gyásznapon

Délelőtt az aradi vértanúkra és Batthyány Lajosra emlékeztünk. 158 évvel ezelőtt ezen a napon végezték ki az első szabadon választott kormány miniszterelnökét Pesten, s a 13 honvédtábornokot Aradon. 2001-től október 6-át nemzeti gyásznapként tiszteljük.

9 órakor a Magyar Köztársaság Lobogóját vonták fel és félárbocra engedték a Kossuth Lajos téren, a közjogi méltóságok részvételével. Innen a Batthyány-mauzóleumhoz, a Nemzeti Panteon Fiumei úti sírkertjébe vonultak, ahol Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter mondott ünnepi beszédet. Februárban is volt ott egy megemlékezés, s a mauzóleumot azóta már felújították. 10 óra 45-kor volt a koszorúzás a Batthyány-örökmécsesnél, a Vértanúk terén. Itt a közjogi méltóságok nevében a kijelölt képviselők helyezték el a kegyelet és a megemlékezés közös koszorúját.

A mártírok megérdemlik, hogy nevüket is felsoroljuk: Aulich Lajos, Damjanich János, Desewffy Arisztid, Kiss János, Knézic Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltemberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, és gróf Vécsey Károly. Négyüket és a kormányfőt lelőtték, a többi kilencet felakasztották. Néhány héttel később lőtték agyon Aradon a 14-ik vértanút, Kazinczy Lajost, de róla alig tudunk. Ma délután az m1 a róla szóló 1970-es fekete-fehér filmet tűzi műsorára.

Szóljon hozzá!