ZETApress

hírportál

Megalakult a Magyar Gárda

Hiába írta meg a kormányfő leveleit, a legfőbb ügyész semmit sem tett a gárdaalapítás ellen. Ma délután a Budai Várban Für Lajos egykori hadügyér 56 fehér inges, fekete nadrágos gárdatagot avatott. A Magyar Gárda új tagjai jó kiállásúak, erőt sugároznak. Bízzunk abban, hogy mindnyájuk érdekében használják fel tudásukat, mert jaj lesz ellenségeiknek!

A helyszínen az Alapító nyilatkozatba is beletekinthettünk. Az 1100 évvel ezelőtti dicsőséges pozsonyi csata és 300 évvel az ónodi országgyűlés után keltek életre. Olyan pillanatot választottak, melyben szerintük csak magára számíthat a nemzet. Külföldnek is meg akarják mutatni, hogy nem hagyják eltiporni országunkat!

Feledataik első olvasatban szimpatikusnak tűnnek. Ápolni akarják a magyar kultúrát és szellemiséget, aktívan részt akarnak venni a katasztrófaelhárításban, szervezni és támogatni fogják a karitativ és szociális missziókat, s a rendkívüli helyzetekben erősítenik a nemzet önvédelmét. A fenti célok eléréséért folyamatosan edzik testüket és szellemüket, hogy a majdan felállítandó Nemzetörségnek gerincévé válhassanak.

Hatalmas tömeg gyűlt össze a Szent György téren avatásukon. Sokan árpád-sávos zászlóval érkeztek. Néhány tüntető a vári buszok végállomásánál, a Korona cukrászdában táblákkal várta őket. Soha többé! ? hirdették felirataik, s a koncentrációs táborokban kivégzett zsidók hulláinak fotóit emelték a magasba. Mivel a tüntetés nem volt bejelentve, a rendőrök igazoltatták őket. Létszámuk nagyjából azonos volt, így minden rendőrre jutott egy antifasiszta táblás ember.

A közeli Dózsa György téren már 2-kor kezdődött az ellendemonstráció, s ugyanakkor kezdték meg a Parlamenthez közeli Olimpiai parkban is a homoszexuálisok a gárda elleni tiltakozásukat. A három helyszínt legalább félezer rendőr biztosította, melyekhez az anyagi forrást természetesen mi, adófizetők biztosítottuk. Beavatkozniuk nem nagyon kellett, békésen zajlottak le az események mindenütt.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Kormányfői levél a zsidókhoz

Szóljon hozzá!