ZETApress

hírportál

Kádárról a temetőben

Délelőtt a Kerepesi temetőben Kádár Jánosra emlékezett a Magyar Kommunista Munkáspárt (MKMP). A rendszerváltoztatás előtti korszak névadója 1989. július 6-án hunyt el. Épp aznap érte a halál, amikor a három héttel korábban ? június 16-án ? újratemetett Nagy Imre bírósági rehabilitációja megtörtént.

A temetőben a párt szimpatizánsai nemzetközi környezetben emlékeztek, mert voltak itt megemlékezők többek között Görögországból és az arab világból is. A színvonalas kultúrműsort követően több beszéd elhangzott, melyek sorát Thürmer Gyula pártelnöké zárta. A jelenlévők az Internacionálé eléneklése után nem csak Kádár János sírjánál, hanem a szomszédos Munkásmozgalmi Panteonban is elhelyezték a megemlékezés virágait. Az alábbiakban az MKMP elnökének beszédét idézzük.

Tisztelt Vendégeink! Harcostársaim! Barátaim! Elvtársak! Évente egyszer eljövünk ide, a Fiumei úti temetőbe. Eljövünk, mert itt nyugszanak a magyar munkásmozgalom legkiválóbbjai. Frankel Leó és Komjáth Aladár, Hámán Kató és Sík Endre. Sallai Imre és Ságvári Endre, Szabó Ervin és Rudas László, Mező Imre és Sziklai Sándor, és még nagyon sokan. 21 éve itt helyezték örök nyugalomra a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyiségét, Kádár Jánost is ? kezdte beszédét a pártelnök.

Mondom: eljövünk, mert elődeink, mártírjaink, hőseink nyugszanak itt. De vajon beszélhetünk-e nyugalomról? Vajon hagyják-e a ma élők békében nyugodni őket? Az elmúlt években elvitték innen Rajk Lászlót és Szakasits Árpádot. Ki tudja, hányadszor már, új helyre temették József Attilát is. S, mindezt miért? Azért, mert a ma élő leszármazottaknak nem tetszettek hős társak, kikkel együtt pihentek. Vagy azért, mert a hivatalos hatalom újra és újra át akarja írni a történelmet.

De mind ez semmi! Három esztendeje meggyalázták, kirabolták Kádár János sírját is. Földi maradványait megcsonkították, és ma sem tudjuk, hogy hova vitték őket. A sírt villámgyorsan visszahantolták, a nyomozást, amilyen gyorsan csak lehetett, lezárták.

Barátaim! Tisztán akarunk látni végre. Tudni akarjuk, kinek a kezében volt a csákány? Tudni akarjuk, ki állt a csákányos ember mögött? Felszólítjuk a budapesti városvezetést: adjon végre hiteles tájékoztatót a Kádár-sír meggyalázásáról! Közölje: ki vagy kik utasították Hagyó Miklós, volt főpolgármester-helyettest a titokban való újratemetésre?

Barátaim! Sajnos, még ma is vannak olyanok, akik nem hajlandóak megbékélni a történelemmel. Mit akarnak ezek az erők? Bepótolni negyven évet, amikor nem uralkodtak Magyarországon, hanem a munkás, a dolgozó? Bosszút állni 1945-ért, 1956-ért?

Betiltották a vörös csillagot, bíróság elé vitték a Munkáspárt vezetését, átírták a történelmet. De ez nem elég! Most kiszorítanak bennünket az önkormányzatokból, sőt a képviseleti demokrácia minden intézményéből. Legutóbb pedig törvénnyel szabályozták azt, hogy mit gondolhatunk a múltról és mit nem.

A magyar fiatalokhoz fordulok. Azokhoz, akiknek ?45 is, ?56 is már csak történelem. Azokhoz, akik már nem értik Hofi Géza vicceit sem, mert más korban nőttek fel. Ne engedjétek, hogy a múlt uralja el a jövőtöket!

Rólatok van szó. Nektek ma és holnap kell munkát találni, lakáshoz jutni családot alapítani. De vajon sikerül-e? Mi viszi előre az országot, a bosszú vagy a munka? Becsaphatnak, megalázhatnak, meghurcolhatnak egykori idős politikusokat, de ettől Magyarország egy millimétert sem megy előre. Ettől nem leszünk jobbak, nem leszünk korszerűbbek, nektek nem lesz munkahelyetek, és jobban sem fogtok élni.

Ne akarhattok olyan világot, ahol csak egy fajta vélemény helyes, a hatalom véleménye. Nem akarhattok olyan országban élni, ahol helyettetek döntenek. Ne engedjétek, hogy egy akarat uralkodjon szellemeteken, tetteiteken, jövőtökön!

Vörös inges barátaim! Veszélyes emberek vagyunk, mi, valamennyien. Nem azért, mert sokan lennénk. Nem vagyunk sokan, de mégis erősek vagyunk. Mi lelkünkben, génjeinkben hordozzuk egy jobb társadalom eszméjét. Ezért vagyunk veszélyesek.

Azt kérded, mi a szocializmus? Mi tudjuk! Azt kérded, mi volt jó régen? Mi tudjuk! Azt kérted, miért rosszabb a kapitalizmus? Mi tudjuk! Óriási a mi erőnk. A mi agyunkat nem mosták át. Van mit mondani gyerekeinknek. Nézd, itt volt a Ganz-MÁVAG, ma vietnami piac van helyette! Nézd, itt dolgozott 60 ezer ember a Csepel Művekben, ma romhalmaz! Nézd, itt volt a Sasad, a magyar mezőgazdaság egyik büszkesége, ma holland virágokat árulnak a helyén!

A május elsejék hangulatát, az ünnepek ízét mi adhatjuk tovább. Mi emlékszünk a házgyárakra, amelyek, jól vagy rosszul, de otthont adtak milliónyi otthontalannak. Mi emlékszünk az első metróra, a budai vár újjászületésére, az Erzsébet hídra, és Farkas Bertalanra. S mi emlékszünk Kádár Jánosra. Kádár János nekünk a szocializmust jelenti. Mi ezért tiszteljük, mások ezért gyűlölik. A szocializmus bennünk él, a mi lelkünkben, a mi génjeinkben. A mi dolgunk, a mi szent kötelességünk és történelmi küldetésünk, hogy tovább adjuk a megélt történelmet, eszménket, hitünket.

Veszélyes emberek vagyunk, mi, valamennyien. Mi tudjuk, hogy a szocializmus nevében ezernyi hibát és bűnt követtek el. Mi tudjuk, hogy nem volt jó a gyárkapun belüli munkanélküliség. De azt is tudjuk, hogy ezerszer jobb volt, mint a gyárkapun kívüli munkanélküliség. Az elsőt fel lehet számolni, a másikat nem, mert az maga a kapitalizmus.

Mi tudjuk: jobb az a rendszer, amely kevesebbet ad, de mindenkinek, mintsem az, amely sokat ad, de keveseknek. Az első még lehet jobb, adhat többet és még többet. A másik sohasem lesz jó és igazságos, mert mindig több jut a gazdagnak és kevesebb a szegénynek.

Mi tudjuk, hogy a szocializmusban történelmileg rövid idő alatt sokat értünk el, de nem eleget. De tudjuk, hogy többre vagyunk képesek. És ezt mások is tudják. Talán véletlen az, amit az új magyar külügyminiszter a kapitalizmus fellegvárában, Washingtonban mondott a tőke társadalmáról? Igen, ő mondta: a kapitalizmus hosszú távon sikeresebb, eredményesebb, élhetőbb gazdaságot, társadalmat tud teremteni, mint a tekintélyelvű rendszerek. Nos, Miniszter úr! Mi arról vagyunk meggyőződve, hogy a szocializmus hosszú távon legyőzi a kapitalizmust. Az Önök istene a pénz, a mi eszménk a dolgozó ember. Ezért vagyunk mi jobbak, és ezért fogunk győzni.

Barátaim! A tőkés rendszer mindenütt a világban válságban van. A tőkés világ urai megijedtek. Már nem az a kérdés, hogy sikerül-e a termelést újraindítani, sikerül-e a bankokat megmenteni. A kérdés ma már más: sikerül-e a kapitalizmust megmenteni?

A tőke mindenütt Európában könyörtelenül támadja a munkásokat, a dolgozókat. Elveszik a munkásság szerzett jogait, csökkentik a dolgozók életszínvonalát, emberek százezreit teszik az utcára. Szembe állítják a hazai munkást a bevándorlókkal. Egymásnak uszítják a magyart a szlovákkal, magyart a cigánnyal.

Világosan ki kell mondanunk: mindannyiunk ellenfele a tőke. Nem jutunk előbbre, ha engedjük, hogy a tőke szembeállítsunk bennünket. A harcot közösen kell megvívnunk. Örülünk, hogy a görög kommunisták ma itt vannak közöttünk. Az ő harcuk a mi harcunk is. Köszönjük a bátorságukat, helytállásukat, hősiességüket! Köszönjük, hogy nehéz időszakainkban mellettünk állnak, soha nem adják fel közös nagy eszménket, a proletár internacionalizmust.

Elvtársak! Az új kormány új módszereket használ, de a cél a régi. Az áprilisi választások nem változtattak a munkások, a dolgozók helyzetén, de nem is változtathattak. Magyarországon kapitalizmus volt és van ma is. A munkást, a dolgozó embert egyetlen párt sem képviseli a parlamentben, egyetlen párt sem tekinti sajátjának az ő gondjait. A hivatalos politika célja nem az, hogy a munkás, a dolgozó élete jobb legyen. Az egykulcsos személyi jövedelemadó a dolgozókat sújtja, és a gazdagokat segíti.

A kilakoltatásokat az év végéig ugyan leállították, de ez kevés. Lenne megoldás: alkotmányba iktatni a lakhatáshoz való jogot, és sok olcsó lakást építeni. A kormány e helyett a hét végén közölte: a lakhatási jog alkotmányba illesztése nem képezi a kormányprogram részét.

Mi tenni fogjuk azt, amit tettünk az elmúlt húsz évben is: szolgáljuk a magyar munkásságot. Kommunista pártként fogjuk figyelni az új tőkés kormány politikáját. Küzdeni fogunk minden és mindenki ellen, ami, és aki korlátozza a dolgozókat, sérti a munkások és a dolgozók érdekeit, növeli a kizsákmányolást. Minden nap elmondjuk véleményünket, megmondjuk, mi jó a dolgozó embernek és mi rossz.

Nehéz munkára vállalkozunk. Sok még az illúzió, a téveszme. Minden munkással, minden dolgozóval meg kell értetnünk: jobb sorsot nem a kormánytól kell várni! Jobb sorsra csak akkor számíthatnak, ha megküzdenek érte. Ígérem: ebben számíthatnak a Munkáspártra.

Elvtársak! A Munkáspártra szükség van, munkánknak van értelme, van küldetésünk. De tudnunk kell azt is, hogy most csak magunkra számíthatunk. A pártot nekünk kell eltartani. Ha nem cselekszünk valamennyien, ha nem vállalunk áldozatot valamennyien, nem tudjuk eltartani a párt forradalmi központját. Forradalmi központ nélkül viszont nincs párt!

Elvtársak! Cselekedjünk! Erre hív valamennyiünket a párt Központi Bizottsága. Erre kérek én is minden párttagunkat. Az Ezres Klub taglétszáma október elsejéig újra érje el az 500 főt, egy éven belül az ezer főt. A Szabadság előfizetőinek számát októberig emeljük fel a korábbi 1300 főre! Ha ezt megcselekedjük, a párt működését belátható ideig biztosítjuk.

A legjobbat kell kihoznunk magunkból. Minap egy fiatal elvtársamat kértem, hogy vállaljon el nagy feladatot. Nincs hozzá elég tapasztalatom, mondta. Nos, ez a válasz jó volt tegnap, de ma más kell! Amit nem tudunk, meg kell tanulnunk! Amihez nincs erőnk ma, majd lesz holnap! Hívok minden fiatal elvtársunkat és barátunkat: jöjjenek, csatlakozzanak a nagy vállalkozáshoz, amit úgy hívnak: Munkáspárt!

Mutassuk meg, hogy bennünket nem lehet legyőzni! Mutassuk meg, hogy a mi helyünket nem lehet elvenni. Mutassuk meg, hogy mi vagyunk Kádár János unokái, a forradalmárok új nemzedéke! Előre vörös ingesek! Előre proletárok! Éljen a Munkáspárt! Éljen a magyar munkásság! Éljen a szocializmus! Éljen Magyarország! ? fejeződtek be Thürmer Gyula szavai.

Szóljon hozzá!