ZETApress

Nyitókép

Kánikulai vasárnap délután. A Deák téri metróállomáson csak kevesen várjuk a Kőbányára vivő szerelvényt. A padon csöves lány üldögél. Előtte kutyája fekszik. A lógó nyelvű állat liheg. Akkor még a melegtől.

Közelebbről is szemügyre veszem őket. A kutya a hátán fekszik, mely nála nem a legmegszokottabb póz. Bal hátsó lábát gazdasszonya emeli. Mezítelen lábával – cipőt sem látok mellette – a herezacskóját birizgálja. Az állat egyre jobban élvezi a dolgot, s hamarosan kézzel fogható jelét is adja. Már ki is bújt a bőréből.

Második kép

Két ellenőr érkezik. Egyenesen a nőhöz lépnek. Kérik a jegyüket. Egyiküknek sincs, de a nő erről nem beszél. A metrósokról tudomást sem véve csak a kutyával foglalkozik. Már le is térdel mellé.

Úgy dönt, saját kezébe veszi a dolgok foly(t)atását. Ballal továbbra is a kutya lábát emeli, míg jobbjával dolgozik. Vajon melyik masszázsszalonban tanulhatta a dolgot? Közben szoknyája felcsúszik a derekáig. Ilyen melegben luxus lenne a bugyogó! Mezítelen popója virít a sínek felé. Az ellenőrök meg csak nézik-nézik. Szemük összevillan.

Ha elfeledtem volna mondani, vegyes páros érkezett. Vajon melyik fél helyében szeretnének most lenni? Bizonyára az azonos neműében, míg társukat a másik helyébe képzelik. Ezt persze én nem tudhatom, egymás iránti érzelmeiket nem ismerhetem. Már a jegy sem érdekli őket. Betelnek a látvánnyal.

Záró kép

A kutyának már jó, egyenletesen lélegzik. Nedv-, azaz kedvtelésének nyomait majd csak feltakarítják az illetékesek. Közben már a második szerelvény is megérkezik, hiszen az elsőt elengedtem. Az ellenőrök maradnak még, én nem bámészkodom tovább. Beszálláskor riadt felismerés hasít belém. Barátnőm nemrég említette, hogy venni fog egy kutyát. Lehet, hogy öregszem?