ZETApress

hírportál

McDonald?s-ban káros zsírsavak nélkül!

A McDonald?s ? melynek felújított óbudai étterméről két napja írtunk ? üdvözli és támogatja a Nemzeti Szívalapítvány és az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület kezdeményezését, amely az élelmiszerek transz-zsírsav tartalmának korlátozására irányul Magyarországon.

Azóta foglalkozunk a témával, amióta tudományos körök először fogalmazták meg aggodalmaikat. Hosszú távú megoldást kerestünk, olyat, amellyel nem csak a transz-zsírsav, de ezzel egyidejűleg a szintén ártalmas telített zsírsavak mennyiségét is képesek vagyunk jóval a WHO által javasolt határérték alá szorítani, hangsúlyozta Radek Janalík, a Kft. ügyvezető igazgatója.

Büszkék vagyunk arra, hogy tavaly ősz óta ez a legtöbb termékünknél már megvalósult, ezév októberétől pedig a létező legszigorúbb szabályozásoknak is megfelelő olajat használunk. Számunkra a legfontosabb, hogy megfelelően informáljuk vendégeinket a termékeinkről, így a ma közzétett felhívást támogatva készek vagyunk a jövőben közölni a transz-zsírsav tartalommal kapcsolatos adatainkat is, tette hozzá Janalík. A McDonald?s csatlakozik, és támogatni kívánja a két szervezet kezdeményezését remélve, hogy jó példáját mások is követni fogják.

A McDonald?s először tavaly novemberben jelentette be nemzetközi szinten, hogy idén októberig a lehető legalacsonyabb szintre, két százalék alá kívánja csökkenteni sütőolajainak transz-zsírsav tartalmát. Tavaly novemberben a gyorséttermek között elsőként szintén a McDonald?s tüntette fel a termékeik tápértékét a csomagolóanyagokon a WHO napi ajánlott beviteli értékei alapján (GDA), hogy fogyasztói minél több információ alapján tudják felelősen összeállítani étrendjüket.

Szóljon hozzá!