ZETApress

hírportál

Dolgoznak a Nyugatiban

Megkezdődött a kivitelezés a lezárt Nyugati pályaudvaron. A 144 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt halaszthatatlanná vált a pályahálózatának átfogó karbantartása az épületegyüttes tetőszerkezetének rekonstrukciója mellett – tudatták sajtósaik.

A vasúttársaság június 19-től július 17-ig kiemelt karbantartásokat végez a pályaudvari vágányhálózaton, annak teljes lezárásával. A lezárás ideje alatt a Nyugatiba nem érkeznek és onnan nem indulnak vonatok. Érdemes előre megtervezni az utazásokat a közlekedési társaságok menetrendi keresői segítségével, a weboldalon tájékozódhatnak az utasok a változásokról.

A kivitelezési munkálatok megkezdése előtt megtörtént a szakaszon a munkaterületek felett a felső-vezeték kikapcsolása, a feszültségmentesítés. Ezt követően szombat hajnalban megkezdődhettek a bontási munkák. A vágánycsarnok előtt az ütközőbakokat, a mobil átjárókat elbontották, megtörtént a vonóvezetékes kitérők átszerelése. A vágány- és aszfaltbontásokkal párhuzamosan zajlik a burkolat alatti közművek feltárása is. Az FKG mellett további 12 cég és azok alvállalkozói dolgoznak. A szombati napon több mint 150 fő dolgozott a különböző munkaterületeken.

Az esztétikai felújítások mellett rendkívül fontos a pályaudvar infrastrukturális megújítása is, hogy a várható újranyitáskor komfortosabb, színvonalasabb környezet, de egyben jelentősebb karbantartáson áteső pályahálózat, megbízhatóbb, pontosabb vonatközlekedés is várja az utasokat. Éppen ezért június 19-től július 17-ig a Nyugati pályaudvart teljesen lezárja a MÁV, és megkezdődik az egész pályaudvart érintő átfogó karbantartás, mely miatt ideiglenesen szünetel a vonatközlekedés is. Az éves szinten – járványhelyzet időszakát leszámítva – mintegy 18 millió utast fogad a pályaudvar, éppen ezért a lezárást a vakáció időszakára időzítették, hogy minél kevesebb ingázó napi rutinját érintse a karbantartás, amelyet nem lehetne kivitelezni a vonatforgalom folyamatos fenntartása mellett.

A karbantartásról

A karbantartás részeként megvalósul számos korszerűsítési és komfortjavító intézkedés is: javítják a felső-vezetéki hálózatot és a vágányokat, váltókat cserélnek, megújul az utastájékoztatás, megkezdődik az akadálymentesítés kiépítése, melyek eredményeként javul a berendezések működése, jelentősen csökken a meghibásodások, az üzemzavarok száma. Az elvégzett munkáknak köszönhetően megelőzhető lesz a sebességkorlátozások bevezetése. A vágányokon, a váltókon, a biztosítóberendezésen, a felső-vezetéki hálózaton és a peronokon végzendő munkálatok jelentős mértékben javítani fogják a pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok menetrendszerű közlekedését, valamint összességében a pályaudvar szolgáltatásainak színvonalát. Korszerűsítik a biztosítóberendezéseket, több mint három kilométer vágányt építenek át, vágánycserét végeznek mintegy 1600 méteren. A felső-vezetékhálózaton több mint 5 kilométeren cserélik a kereszttartókat és az azok alatti, 4200 darab iránysodronyt, 1400 darab porcelán szigetelő helyett pedig kompozit szigetelőket építenek be.

Korszerűsítik a tájékoztatótáblákat, két nagy táblás – Keleti pályaudvarihoz hasonló – LED falat telepítenek. A peronok aszfaltburkolatát 16400 négyzetméteren cserélik. Rendbe teszik a lépcsőlejárók mellvédfalának márványburkolatát, és a 11. és 12. vágány közötti két lépcsőlejárót. Új és felújított padokat, szemeteseket helyeznek a peronokra és a csarnokba. Továbbá a vakok és gyengén látók számára vezető-, úgynevezett taktilis sávok is készülnek a következő hónapokban.

A vonatközlekedés változásai a Nyugati pályaudvar karbantartása idején

Az átfogó pályakarbantartás érinti az esztergomi, a szobi, a veresegyházi, a ceglédi, debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalak, valamint az S36-os jelzésű járatok utasforgalmát. A vasúttársaság javasolja az utasoknak, hogy utazásuk előtt tervezzék meg az útvonalat és az átszállásokat a megújult ELVIRA felületén vagy a MÁV applikáció menetrendi keresője segítségével. Amennyiben az esztergomi és váci vonalak térségéből a Volánbusz járatait választják, akkor az utazások megtervezésében segítséget nyújt a menetrendek és a volánbusz menetrendek oldal is. A megváltozott célállomások, átszállási helyek miatt érdemes akár hosszabb eljutási idővel számolni főként a korlátozás kezdeti időszakában.

Volánbusz pótlójáratok és vasúti bérletek elfogadása

A Volánbusz elfogadja a vasúti bérleteket az általa üzemeltetett, a lezárásban érintett autóbuszvonalak valamennyi járatán, a bérleten szereplő települések viszonylatában vagy részviszonylatában.

A Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest vasútállomások között a lezárás ideje alatt félóránként pótlóbuszok közlekednek elsősorban a Budapest-Veresegyház-Vác vonali vonatok és szobi vonali, nemzetközi EuroCity járatok menetrendjéhez illeszkedve. A Nyugatinál, a Váci úton a BKK 26-os járatának jelenlegi megállójában lehet felszállni. 03:33 és 23:33 között minden óra 03 perckor és 33 perckor indulnak a buszok, ellenkező irányba Rákospalota-Újpest állomás mellől (a 121-es busz végállomásától) 04:20-tól 23:50-ig közlekednek a buszok harminc percenként. Útközben nem állnak meg. Járatonként két, minimum 45 ülőhelyes, légkondicionált, turista-autóbusz fordul mindkét irányban. A Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest közötti mintegy kilenc kilométeres utat várhatóan 34 perc alatt teszik meg, de változhat a menetidő a közúti forgalom terheltségétől függően.

Felármentesség

A Budapest-Szeged közötti InterCity vonatokban a kijelölt kocsik Ferihegy és Kőbánya-Kispest, Budapest-Kelenföld között felármentesen vehetők igénybe.

A Budapest?Cegléd?Nyíregyháza?Záhony vonalon közlekedő távolsági vonatok Ferihegy és Kőbánya-Kispest, illetve Zugló között felármentesen igénybe vehetők.

Minden érintett járatra rá lehet keresni a megújult ELVIRA felületén, továbbá a MÁV applikáció menetrendi keresőjében is.

Jegy- és bérlet-elfogadás a BKK járatain

A vágányzárhoz kapcsolódóan június 18-án 23 órától július 18-án hajnali 1 óráig az alábbi vasúti jegyeket és bérleteket fogadják el a BKK kijelölt járatain, meghatározott viszonylatokon.

A lezárás ideje alatt javasoljuk az utasoknak, hogy a Budapestre érkező vonatokról azokon az állomásokon szálljanak le, ahonnan a BKK járataival gyorsabban érhetők el a belvárosi területek. Főbb átszállási pontok: Aquincum, Újpest, Angyalföld, Rákospalota-Újpest, Zugló, Kőbánya alsó, Kőbánya-Kispest.

Az esztergomi, a szobi, a veresegyházi, a ceglédi, a szegedi és a lajosmizsei vonalon utazók alábbi fajta jegyei és bérletei abban az esetben használhatók fel a kijelölt BKK járatokon, ha az érvényesség viszonylatának kiinduló- vagy célállomása a Nyugati pályaudvar.

A Kormányablak a lezárás idején nyitva lesz, azonban június 21-én hétfőn karbantartás miatt szünetel az ügyfélfogadás, egyéb napokra foglalható időpont.

Szóljon hozzá!