ZETApress

hírportál

Zseniális tini innovátorok

A zsűri kiválasztotta a 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny középiskolás résztvevőinek legjobb projektjeit, a hivatalos eredményhirdetésre június 8-án hétfőn – a jelenlegi járványhelyzet miatt – online módon kerül sor. Az előzmények idekattintva olvashatók.

Dr. Jakab László BME professzor vezetésével a zsűri összesen három első, három második és négy harmadik díjat osztott ki, 11 pedig kiemelt dicséretben, további 32 pályázat dicséretben részesült – tudatta Garay Tóth János, a MISZ kommunikációs igazgatója. A fiatalok munkájuk során, többek közt olyan izgalmas kérdésekre kerestek választ, mint

lehet-e csökkenteni a tengerek, óceánok visszaáramlásának áldozatait?
hogyan lehet támogatni egészségünket a levegő monitorizálásának segítségével?
milyen hatással van ránk egy bizonyos agyi idegpálya?
hogyan lehet a tojáshéjjal emberi csontot pótolni?

A díjazott, illetve kiemelt dicséretben részesített, leglátványosabb pályamunkákat az Ericsson Magyarország Székházában lesznek megtekinthetők, a Kutatók Éjszakáján. A kiállításon többek között megtekinthető lesznek:

távirányítható Mars-járó,
egy járáshibákat kimutató eszköz,
vakokat segítő navigációs eszköz,
VR oktatórendszer.

A 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny, az innovációs és technológiai miniszter és az emberi erőforrások minisztere fővédnöksége mellett, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alap finanszírozásával valósul meg.

Szóljon hozzá!