ZETApress

hírportál

Versenyfelhívás az ELTE-n

Újra lehet pályázni az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre. A Magyar Innovációs Szövetség ma az ELTE-n 29. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt az EMMI, az ITM és az M5 közreműködésével.

A versenyt Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatja az NKFI Alapból. Az eseményt Darázs Lénárd, az ELTE általános rektor-helyettese mint házigazda nyitotta meg az ELTE ÁJK Aula Magnában.

Pakucs János, a Szervezőbizottság elnöke és a MISZ tiszteletbeli elnöke, hivatalosan is bejelentette a 2019/20-ra kiírt 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt és ismertette a feltételeket. Főként olyan kreatív fiatalokat keresnek, akik felismertek valamilyen műszaki, természettudományos problémát, és van saját ötletük a megoldásra is. Pályázni lehet műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, illetve tudományos munka eredményével. A kidolgozandó vagy megoldandó feladat maximum 2 oldalas vázlatát november 27-én vasárnap 15 óráig beérkezően lehet feltölteni a weboldalra, ahol a verseny részletes felhívása is elolvasható.

Bódis József, az ITM államtitkára Palkovics László fővédnök, az ITM minisztere nevében arról beszélt, hogy a versenysorozat megrendezésének célja a fiatalok, a társadalom figyelmét felhívni az innováció, a technológia és a kutatás-fejlesztés fontosságára, ezáltal is elősegítve, hogy a mérnöki, tudományos, természettudományos pályák társadalmi presztízse növekedjen. Tudatosítani kell a társadalomban, hogy alkotó emberek nélkül nincs haladás. Azok a fiatalok, akik e tématerületeken merülnek el a problémafelvetésekben és a megoldások keresésében, ők ezt nem elsősorban a saját sikereikért teszik, hanem a jövő nemzedékek boldogulásáért. A műszaki- és a természettudományok területén elért sikerek egyszerre hordozzák az alkotás adta örömöt, illetve a gazdasági-, természeti fenntarthatósági és versenyképességi eredményeket.

Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke Kásler Miklós fővédnök, az EMMI minisztere nevében arról beszélt, hogy napjaink meghatározó fogalma a fenntartható fejlődés. A szókapcsolat értelmezését a közbeszéd gyakran a környezetvédelem fogalmára szűkíti, miközben a fenntarthatóság életünk, az ennek keretét és feltételét jelentő természeti környezetünk, szellemi és anyagi kultúránk és nem utolsó sorban fajunk fenntartását is jelenti. A folyamatért kiemelt felelősséggel tartozik az EMMI. E fenntarthatóság megvalósításának kulcsa a folyamatosan megújuló és gyorsuló kihívások megújuló válaszaiban: az innovációban rejlik. Az emberi erőforrások újszerű, alkotó mozgósításában, melyre a jelen verseny hívja az elkötelezett fiatalokat.

Ezt követően hét fiatal (Novák Blanka, Zsigó Miklós, Dobos Dominik, Székely Bálint, Mészáros Botond, Vámosi Flórián és Pósa Péter) kapott szót, akik prezentáltak arról, hogy idén milyen nemzetközi szinten is kiemelkedő és elismert eredményeket értek el. A fiatalokat Ivánka Gábor, a verseny zsűrijének tagja mutatta be.

Kovács Zsolt, a Startup Campus vezetője elmondta, hogy az üzleti hasznosításra alkalmas pályázatok készítőit a Startup Campus program ingyenesen üzleti és startup forrásszervezési képzésben, mentorálásban részesíti. November közepéig pedig országos roadshow keretében fogják népszerűsíteni a Versenyt, ill. a felhívást.

Gulyás Tibor, az ITM helyettes államtitkára köszöntötte végül a meghívottakat. Kiemelte, hogy nagy jelentőséget tulajdonít ennek a versenynek, mert itt kerülnek kiválasztásra azok a fiatalok, akik a jövőben magas szintű tudományos és innovációs tevékenységet folytathatnak.

Szóljon hozzá!