ZETApress

hírportál

Belvárosi BaM-kampányindító

Bringázz a MunkábaMint tegnap délután megírtuk, ma reggel több fővárosi helyszínen ? köztük a belvárosi Erzsébet téren és a Kálvin téren ? finom reggelivel várták a kerékpárral érkezőket.

? Az egész világban fontos szemléletváltozás történik a városi közlekedésben. Előtérbe kerülnek az autónál kisebb terheléssel járó közlekedési módok, mint például a kerékpározás az elektromos kerékpárok és rollerek, ami komoly kihatással van arra, hogyan szervezzük a városaink életét ? mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a Bringázz a munkába! kampány bringás-reggelivel egybekötött megnyitóján reggel a Kálvin térin.

A téren torlódó autókra utalva kijelentette: Látható, hogy itthon is neki kell vágni a közlekedés átalakításának. Szerencsére jelenleg Budapesten több mint 10 milliárd forint áll rendelkezésre a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére, és ezt a fővárosi önkormányzat a Magyar Kerékpárosklubbal egyeztetve fogja elkölteni, hogy a kerékpárosoknak megfelelő infrastruktúra épüljön ? mondta a kormánybiztos. Szerinte az infrastruktúra fejlesztése önmagában azonban nem elegendő, szemléletformálásra is szükség van. ? Nyugat-Európában már sok helyen támogatják a kerékpáros munkába járást, a kerékpár- és pedelec-vásárlást, így hosszabb távon itthon is ebbe az irányba kell menni! ? mondta.

A szemléletformálás miatt nevezte fontosnak a szeptember 9-én hétfőn induló Bringázz a munkába! kampányt, illetve azt, hogy jövőre Magyarország rendezheti a Giro d?Italia Prológját, az olasz kerékpáros körverseny első három szakaszát. ? Szeretnénk, ha ez is hozzájárulna a szemléletformáláshoz, a kerékpáros sportélet és kultúra fejlesztéséhez. A Bringázz a munkába kampány résztvevői ennek érdekében jutalomutat nyerhetnek a Giro d?Italiára, és ezer pólót is kisorsolnak közöttük. Szerencsére minden együtt áll ahhoz, hogy minden eddigi rekordot megdöntsünk a kampányban, mindenkinek jó bringázást kívánok, akár munkába, akár iskolába egyetemre ? mondta Révész Máriusz, miközben a Magyar Kerékpárosklub pultjánál sorban álltak a bringások a bringás-reggelin osztogatott kakaós-csigákért és frissítőkért.

? A közlekedést sokan szükséges rossznak élik meg, kivéve azokat, akik bringával közlekednek munkába ? mondta Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke. ? Tavasszal az eső elmosta a bringás-reggelit, de most nagyon sokan megállnak, látható, hogy egyre többen bringáznak a városban, és a számuk folyamatosan nő. A Bringázz a munkába! kampány célja, hogy ezt tovább táplálja, és megmutassa, hogyan lehet munkába járni minden nap boldogan ? mondta. Az autóval dugóban állást szörnyű élménynek, a lebosszantóbb és legfölöslegesebb dolognak nevezte.

A Kerékpárosklub elnöke felhívta a vállalatok és cégek figyelmét, hogy érdemes csatlakozniuk a kampányhoz, mert kapnak egy ingyenes közösségépítő, csapatépítő platformot, a Bike Citizens alkalmazást, ami alkalmas arra, hogy a munkatársak csapatokat szervezzenek, és akár versenyezhetnek is egymással. ? Minden támogatást szeretnénk megadni a csatlakozó cégeknek, várjuk a jelentkezésüket, de arra is bátorítok mindenkit, hogy munkatársként, alulról is próbálja eljuttatni minél többekhez a bringázás örömét vállalatánál! ? mondta Kürti Gábor, aki szerint sokatmondó, hogy Magyarország egyetlen űrkutató cégének munkatársai közül minden harmadik biciklivel jár, majd kimutatott a Múzeum körút felé: Plakátra lehetne tenni, ahogy mindenki elbiciklizik a dugó mellett!

Bringázz az egyetemre, utazz a Giro-ra!

A Bringázz a munkába! kampánnyal egybekötött őszi nyereményjáték jövő hétfőn indul és két hétig tart. Szedd össze a csapatot, és bringázz a munkába és egyetemre! ? az aktuális jelmondat, ami arra utal, hogy számítanak az eddig is velük tekerőkre, és újdonságként a felsőoktatásban tanuló diákokra, meg persze mindenki másra is, akinek van kedve részt venni a csapatjátékban, bringázni, és értékes ajándékokat nyerni: például a legszerencsésebb két csapat egy-egy olaszországi utazást nyerhet a Giro d?Italia kerékpáros körverseny befutójára! Ezen kívül 10 kerékpár, 9 bringás táska, 10 kerékpáros városnézés, 15 Mol-Bubi-bérlet, 1000 Giro d?Italiás póló és egy bringatámasz ? amiről a nyertes csapat dönti el, hova kerüljön ? várja a szerencséseket.

Bringázz a munkába appal!

Csatlakozni okos-telefonokkal lehet, amikre a résztvevők letöltik a Bike Citizens kerékpáros applikációt, majd ezen belül regisztrálnak a kampányba, és csatlakoznak egy csapathoz, vagy szerveznek egyet. A korábbiaktól eltérően a regisztráció már működik, lehet ismerkedni az alkalmazással, de a kilométerek, a résztvevők száma, és a kerékpáros napok nyereményjátékhoz szükséges rögzítése szeptember 9-én indul majd el. Az applikáció az egész országban elérhető, Budapesten kívül a következő városokban térképpel is: Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs, Győr, Nyíregyháza, Kecskemét, Székesfehérvár, Szombathely, Szolnok, Érd, Tatabánya, Kaposvár, Sopron, Veszprém, Békéscsaba, Zalaegerszeg, Eger és Nagykanizsa. A kilométereket és a bringás napokat természetesen az is gyűjtheti, akinek a településéről még nincs térkép az alkalmazásban.

Szóljon hozzá!