ZETApress

hírportál

Márciustól működik a miniszterelnöki kabinet

Miniszterelnöki kabinet segíti a kormány és kormányfő munkáját március 19-étol. Az új miniszterelnöki kabinet új alapokon, új feladatkörrel és több új szakember bevonásával kezdi el a muködését. A miniszterelnök kabinetfőnöke Gál J. Zoltán, a Magyar Köztársaság kormányának szóvivoje április 2-ától Demcsák Zsuzsa. Danks Emese közös megegyezéssel március 5-i hatállyal leköszön a kormányszóvivői posztról, pályafutását a magánszférában folytatja, tudatta a Kormányszóvivői Iroda.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök köszönetet mondott Danks Emese munkájáért és a kormány nevében elismerését fejezte ki azért, hogy szóvivoként egy intenzív, sok konfliktussal terhelt idoszakban magas színvonalon képviselte a kormány reformpolitikáját a nyilvánosság elott. A kormányalakítás óta megváltozott politikai klíma azonban politikusabb szerepvállalást kíván.

A miniszterelnök szukebb munkaszervezeteként muködo kabinet a kormányzati tevékenység politikai, stratégiai, elemzo és kommunikációs muhelye, amely szoros együttmuködésben dolgozik a reformok elokészítéséért, koordinálásáért felelo Államreform Bizottsággal, valamint a szakmapolitikai koordinációt végzo Miniszterelnöki Hivatallal.

A kabinet élén a politikai irányítást végzo kabinetfonök áll, a szakmai, operatív irányításért szakállamtitkári rangban kabinetfonök-helyettes felel. A kabinethez tartoznak a miniszterelnöki operatív tevékenységet támogató, valamint a kommunikációs, továbbá a stratégiai tervezo-elemzo munkát végzo szervezeti egységek. Az új típusú miniszterelnöki kabinet a megszuno kommunikációs államtitkárság és a jelenlegi miniszterelnöki titkárság bázisán jön létre, a kabinet kialakítása létszámgyarapodással nem jár.

Demcsák Zsuzsa váltja Danks Emesét

Az új muködési mód bevezetését segíti, hogy a gazdasági életben már sokat bizonyított szakemberek is bekapcsolódnak a kabinet munkájába. Az új kormányszóvivo, Demcsák Zsuzsa 28 éves közgazdász, másoddiplomás képzésen jogásznak tanul. Angolul, németül és olaszul beszél. Két gyermeke születése elott újságíróként dolgozott, többek között a Magyar Televízió, a TV2 és az Echo TV munkatársaként. Demcsák Zsuzsa hivatalba lépéséig a sajtóval való kapcsolattartás feladatát a Kormányszóvivoi Iroda látja el.

A kabinetfonök helyettese szakállamtitkári rangban március 19-étol Pimper Richárd. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, a Budapesti Muszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, valamint a Gábor Dénes Informatikai Foiskolán diplomát szerzett 32 éves szakember az Albacomp Számítástechnikai ZRt. vezérigazgató-helyettesi posztját adta fel a kabinetfonök-helyettességért. Korábban vezeto beosztásban dolgozott az informatika területén, így a Sun Microsystms Kft.-nél. Elotte Londonban a Barclay Capital Ltd. munkatársa volt. Angolul, németül és oroszul beszél.

A miniszterelnöki kabinet stratégiai kommunikációs foigazgatója március 19-étol Baráth Péter. A 36 éves szakember agrármérnöki végzettsége mellett Franciaországban és Nagy-Britanniában kommunikációt és közgazdaságtant tanult. A kommunikációs ügynökségek vezeto beosztású munkatársaként több szakmai elismerés kötodik nevéhez. Jelenleg a Publicis Hungary Reklámügynökség ügyvezeto igazgatója. Angolul és franciául beszél.

A marketingmunka sem elhanyagolható

A kormányzati kommunikáció marketingkommunikációs részlegét Kirsch Zsuzsa irányítja március 19-étol. Szakmai pályafutása a McCann Erickson kommunikációs ügynökséghez kötodik, jelenleg a cég kreatív igazgatója. Angolul, németül és portugálul beszél. A miniszterelnöki kabinetben létrehozandó PR-igazgatói posztot Rózsa Gyöngyi tölti be, szintén március 19-étol. A tanári és újságírói végzettséggel rendelkezo szakember a Lowe GGK kommunikációs ügynökség PR-igazgatója volt. Angolul, oroszul és németül beszél.

A miniszterelnöki kabinet kormányzati kommunikációs igazgatója Gyurkovics Tamás. A 33 éves, magyar-kommunikáció szakon végzett szakember 2003 óta dolgozik a Miniszterelnöki Hivatalban. Jelenleg kommunikációs-igazgatóhelyettesként végzi munkáját a kommunikációs államtitkárságon. Angolul és németül beszél.

A miniszterelnöki programok szervezéséért, illetve lebonyolításáért felelos vezeto Teiszler Zoltán. A 29 éves közgazdász Hollandiában EU Funds Management szakon foiskolai diplomát szerzett, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett. 2003 októbere óta Gyurcsány Ferenc titkára. Angolul és németül beszél.

A kabinet szakpolitikai igazgatója március 19-étol Tóth András. A tanárként végzett 37 éves szakember az Egyesült Államokban a kormányzati adminisztráció témájában tanult és szerzett mesterfokozatot. Pályafutását a szolnoki önkormányzat munkatársaként kezdte, jelenleg az IFUA Horváth and Partners Vezetési Tanácsadó cégnél dolgozik tanácsadóként.

Szóljon hozzá!