ZETApress

hírportál

Bemutatták az új székházat

Bíztam a párttagok bölcsességében, józan döntésében mondta a kormányfő a sajtótájékoztatón feltett kérdésemre ma délelőtt. Arra kerestem választ, s erről már tegnap is megírtam aggályomat, hogy egy 75 százalék alatti bizalom esetén történő lemondás, s az ezt követő hatalmi vákuum nem okozott volna-e felbecsülhetetlen kárt a március 15-i nemzeti ünnepen.

Ha nyíltan nem is mondta a miniszterelnök, szavaiból az következett, hogy a szocialisták is hasonlóképp gondolkodtak, s ezért volt a 89 százalékos támogatottság. Nem csak ők, de az ország kétharmada is elkötelezett híve a reformoknak, folytatta a gondolatsort, s ezt most már 2010-ig végig is fogja vinni. Nem baj, ha most hátrább szorult a népszerűségi versenyben, lényeg, hogy a választáskor első legyen.

Európában hagyomány, hogy a pártelnökök alakítanak kormányt, s most az MSZP is ezt teszi, mondta el az újdonsült pártelnök. Erős bázist akar maga mögött, s a kormány a párt akaratát fogja végrehajtani. Az lenne a természetellenes, azt kellene megmagyarázni, ha a kormányfő és a pártelnök más-más személy lenne. Az elmúlt öt évben nálunk így volt, mégsem magyarázkodott senki. Igaz eddig nem is kérdeztük.

Nem veszi fel a kesztyűt, nem mond beszédet március 15-én. Az elmúlt évi választáson is kitért a Fidesz elől, s az április másodikára tervezett kampányzáró nagygyűlését is egy nappal előre hozta, mert a Fidesz is másodikára szervezte a sajátját. Elsején az elsők, másodikán a második helyezettek kampányolnak, mondta el akkor, s bevált a jóslata. 2010-ig nem akar újabb megmérettetést Orbán Viktorral, ráér akkor legyőzni őt harmadszor is.

A Vérmező utcai helyszínválasztás az MSZP új székházának szimbolikus jellegű. A jakobinusok örökségét, Martinovits Ignácék vértanúságát bátran felvállalja a párt. Bennük gyökereztetik a magyar baloldalt, mert a maiaknak is céljuk felemelni a nemzetet. A közügyekben való részvétel lehetőségét felkínálják mindenkinek, ezzel teremtve igazi demokráciát.

Az épület negyedik és ötödik emeletét jövő év végéig bérelik. Az 1200 négyzetméterre 12 ezer eurót fizetnek, hiszen a bérleti díj tíz euró négyzetméterenként. Két héten belül mindenki ide költözik át, s a Köztársaság téren csak a call-center és a könyvelés marad. 120 fős üléstermében szinte minden bizottság elfér, egyedül a választmány népesebb ennél. Ők maradnak egyelőre a VIII. kerületben, illetve más helyszínt keresnek.

Egy-két hónap múlva eldől, hogy hol lesz az új pártközpont. A több ismert helyszín közül egyelőre az István utcai látszik befutónak. A Vérmező utca sem ismeretlen a sajtó előtt, hiszen a Moszkva térrel szomszédos irodaházban tartotta egy éve Kolber István miniszter a turisztikáról, és a területfejlesztésről szóló tájékoztatóit. Igaz, akkor még könnyebb volt a bejutás, ma viszont a Köztársaság téren megismert civil biztonsági őrök kísértek az épületben mindnyájunkat.

Szóljon hozzá!