Welcome & Good Bye a 13. BuSho-n
A kedd esti megnyitót követően ? ahol Hammerstein Judit, a KKM helyettes államtitkára, a rendezvény fővédnöke, majd pedig Koncz Teréz filmrendező, a tavalyi nemzetközi zsűri magyar tagja hivatalosan is megnyitotta a fesztivált ?, tegnap este a Puskin mozi nagytermében már ki is osztották a 13. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait.
A Solide Art által készített gyönyörű szobrocskák, valamint különböző díjfelajánlók egyéb különdíjai találtak gazdára. Idén a beérkezett mintegy ezer alkotás közül 75 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, melyeket a Puskin moziban a nemzetközi zsűrivel közösen tekinthettek meg az érdeklődők, majd az esti ismétlő vetítéseken az Art+ Cinema moziban és a vidéki helyszínen, a soproni Búgócsigában.
Először az Országos Diákzsűri hirdette ki díjazottjait, melybe idén is 4 felsőoktatási intézmény delegált tagot, ők pedig Császár Dániel (Metropolitan), Debreczeni Zoltán (MOME), Ördög Zsófia (SZFE) és Pozsonyi Janka (ELTE). A diákzsűri külön megemlítette a State of Emergency című rövidfilmet, amely amellett, hogy egy rendkívül fontos és aktuális témáról beszél, tökéletesen használja a feszültségkeltés eszközeit is.
Dicsérő oklevelet kapott: A State of Emergency ? Tarek Roehlinger (francia-német koprodukció) az egyszerű és jól felépített történetért és az ötletes, egyúttal szép látványért. A Diákzsűri legjobb animáció díját kapta: Negative Space ? Max Porter, Ru Kuwahata (Franciaország) a perfekcionizmusáért. A legjobb kísérleti film: Films to break Projectors ? Tim Grabham (Egyesült Királyság) a hiteles karakterekért, váratlan helyzetekért, könnyed stílusáért és zsigeri humoráért. A legjobb fikciós film: The Burden of Memory ? Albert Meisl (Ausztria). ? Nagyon szépen köszönöm ezt a díjat, nagyon boldog vagyok, és szeretném megköszönni az egész BuSho csapatnak, és különösen Taminak a meghívást, és ezt a fantasztikus időt, amit itt Budapesten tölthettem ? reagált rá az osztrák rendező.
Ezek után következhettek a Nemzetközi zsűri díjazottjait, melynek 2017-ben tagjai voltak Giuliana Sana, olasz filmes szakember, Yusuf Saygi, török filmes, Maly Róbert, Oscar-díjas operatőr, és Wolfgang Leis, állandó zsűritag, a nemzetközi zsűri koordinátora. Először felsorolták azokat a díjazottakat akik sajnos nem tudtak jelen lenni a díjkiosztón! Busho 2017 legjobb animáció: Negative Space ? Max Porter, Ru Kuwahata (Franciaország). Busho 2017 legjobb kísérleti film: Films to Break Projectors ? Tim Grabham (Egyesült Királyság). Eddig úgy tűnt, megegyezett a Diákok véleménye a nemzetközi zsűriével.
Következhettek a további kategória díjak: BuSho 2017 legjobb operatőr díját nyerte Giorgos Karvelas a Limbo című filmért, rendezte Konstantina Kotzamani (Franca-Görög koprodukció). BuSho 2017 legjobb színész: Phillip Breu, a Princess című filmből, rendezte: Karsten Dahlem (Németország), BuSho 2017 legjobb színésznő: Ava Taremizad szintén a Princess című filmből!
Következhettek azok a díjazottak, akik pedig át is tudták venni a díjakat személyesen, ezért az izgalom kezdett a tetőfokára hágni. Idén harmadik alkalommal kerül kiosztásra a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának kétszer ötszázezer forintos díja, melyet a legjobb Magyar animációs és fikciós filmnek ajánlottak fel és amelyet ezúttal Maly Róbert, az Oscar-díjas Mindenki című film operatőre adott át.
A legjobb Magyar animációs film 2017-ben: Kötelék / Bond ? Wunder Judit, aki így reagált: Nagyon köszönöm mindenkinek, ez egy óriási nagy elismerés, hogy itt lehetek, és köszönöm a zsűrinek, hogy itt állhatok és én vehetem át ezt a díjat! A legjobb Magyar kisjátékfilm a 13. BuSho fesztiválon: Welcome ? Dudás Balázs, a rendező így kommentálta a díjat: Köszönöm szépen a megtiszteltetést a zsűrinek és a közönségnek is, és köszönöm a stábnak és a színészeknek, akik nélkül ez a film nem jöhetett volna létre, és mindenkinek aki segített abban hogy ezt közösen létrehozzuk, és nektek is hogy így fogadtátok, úgyhogy köszönöm!
Egy újabb különdíj következett a Sziget Kft. felajánlása, hetijegy egy 3 fős mini stáb részére forgatási engedéllyel a 2018-as fesztiválra! A díjat kapta a Fishy Story ? Aleksandra Szymanska (német?magyar koprodukció), melyet Schneider Ákos, a magyar ko-producer vehetett át az AZT Médiától.
A soproni BuSho helyszín különdíja egy csodás világítótorony és 2 fő részére egy 3 napos soproni kirándulás, melyet idén első alkalommal egy külföldi alkotónak ítélt a zsűri, azaz: Maelstrøm ? Carlos Gómez-Trigo (Spanyolország). ? Hát nem is tudom, hogy hogyan fog beférni a bőröndömbe ez a hatalmas nagy torony, de megpróbálom azért; nagyon köszönök mindent, és külön meg szeretném köszönni ezt a szíves fogadtatást, és a résztvevők kedvességét, mindenki, akivel találkoztam remek hangulatban zajló beszélgetésekkel fogadott, és jövőre szeretnék visszatérni, akár csak nézőként is ? mondta. BuSho 2017 legjobb vígjáték díja: The Burden of Memory ? Albert Meisl (Ausztria). ? Nagyszerű és váratlan meglepetés, nem gondoltam, hogy másodjára is a színpadra fogok állni, köszönöm szépen, nagy megtiszteltetés!
Mielőtt kihirdették a fődíjak nyerteseit, színpadra szólították olasz zsűritagot. ? Jó estét kívánok! Kezdetként hadd mondjak köszönetet a nemzetközi zsűri nevében Gábeli Tamásnak és a BuSho csapatnak a meghívásért, és azért, hogy módot adtak rá, hogy egy ilyen magas színvonalú rövidfilm-válogatást tekinthessünk meg. Köszönjük továbbá, hogy oly sok érdekes találkozás születhetett a fesztivál során, külön kiemelve a zsűri konzultációkat, és köszönjük az alkotóknak is, hogy beavattak minket a filmjeik titkaiba, és feltárták alkotói döntéseik motivációját. Az olyan rendezvények, mint a BuSho megmutatják a filmipar szereplői számára, hogy léteznek bátor ? olykor nagy port kavaró ? szerzők, akik figyelmet érdemelnek. Mi sem bizonyíthatja ezt jobban, mint a nézők nagyszámú jelenléte. Életre szóló élmény volt itt lenni, felfedezni ezt a csodás várost és részese lenni ennek a nagyszerű fesztiválnak ? veletek együtt! Köszönjük! ? foglalta össze a nemzetközi zsűri véleményét, tapasztalatát Giuliana Sana.
Következhettek tehát a fődíjak, melyek a zsűri rövid értékelésével kerültek átadásra. Az emberi aljasság egy olyan kevéssé ismert mintázatát mutatja meg, szikáran és jó ízléssel még most is éberségre int. A Bronz BuSho-díj nyertese: Van egy határ / Operation Stone ? Barnabás Tóth (Magyarország). Köszönjük szépen, köszönjük a zsűrinek! Ő a film főszereplője, Tóth Mátyás, a fiam, és már van 3 ezüst BuSho-m, ez most egy bronz, úgyhogy félek, hogy ha a tendencia ez, akkor jövőre már nem leszek itt, de azért, viccelek. Nagyon köszönöm, nagyon örülök neki, és köszönöm a teljes alkotócsapat nevében is!
Ez a mű méltó példája annak, hogy a filmművészet az intellektuális játék terepe is. Az önkritikát a középpontba állító film mindannyiunk számára mulatságos és tanulságos lehet. Az Ezüst BuSho-díjat kapja 2017-ben: Kapunka ? Tal Greenberg (Izrael). Sziasztok, és köszönöm szépen, nagy meglepetésként ért ez a díj, fantasztikusan érzem magam Budapesten, és nagyon izgatott vagyok, amint látják!
A rendező egy családi dráma kibontakozásán keresztül mutat be egy aktuális témát, a tipikus tizenévesek gondolkodásmódjától merőben eltérő módon. A 13. BUSHO fődíjat kapja: Welcome ? Dudás Balázs (Magyarország). Hát, erre már tényleg nem számítottam, újat nem tudok mondani, tényleg nagyon szépen köszönöm a stáb és mindenki nevében, hogy ennyire értékelitek ezt a filmet, és hogy célba talált. Köszönöm!
Végül megköszönték a támogatóknak, hogy 13. alkalommal is létrejöhetett a rendezvény. Támogatók voltak a Magyar Nemzeti Filmalap, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Pensum, a Biogroup Magyarország, az Osztrák Kulturális Fórum, a Lengyel Intézet az Olasz Intézet és az Izraeli Nagykövetség. Együttműködő partnerként a Budapest welcome csomagokat a BFTK azaz a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ biztosította. Díjfelajánlóként támogatták a Solide Art Stúdió által készített díjakat az NMHH Médiatanács, a Sziget Kft. és a Soproni Búgócsiga, médiatámogatóink pedig továbbra is a Filmvilág, a Filmtekercs, a Fotovideo magazin és a Klub rádió! Zárásként készítettek egy csoportképet valamennyi közreműködő részvételével, mindenkit visszavárnak 2018-ban is a 14. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon, majd pedig levetítették az összes díjazott rövidfilmet.
