Tokióba Mercedesszel
Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke sajtótájékoztatón mutatta be délelőtt a sportág új szakmai stábját, amely már a 2020-as tokiói eredmények alapjait hivatott lefektetni. Az olimpia felé vezető úton a 2015-től partner Mercedes-Benz Hungária Kft. most négy évre szóló támogatói szerződést kötött a szövetséggel.
A három magyar aranyéremmel záruló riói olimpia után a magyar kajak-kenu sport megkezdte a felkészülést az új idényre, egyben az új olimpiai ciklusra. Schmidt Gábor elnök a Latorca utcai Szákházban mutatta be sportága új szakmai stábját a sajtómunkásoknak. Az öttagú csapat kapitánya Doma Gergő szakmai igazgató lesz, mellette Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány, Dónusz Éva utánpótlás szövetségi kapitány, Weisz Róbert, a parakenu és maratoni szakág vezetője és Storcz Botond, a szlalom szakág sportszakmai fejlesztéséért felelős vezetője viszi tovább a versenysport területét az elkövetkező négy esztendőben.
? Az elmúlt időszakban a legfontosabb feladatunk az volt, hogy felálljon ez az új szakmai stáb, amellyel megkezdjük az elődök által kijelölt úton a felkészülést a tokiói olimpiára. A kormány kiemelt támogatása révén kijelenthetjük, hogy nyugodt utunk lehet, és a plusz forrásoknak köszönhetően új dolgokat is el tudunk indítani a sportágban. Sportágunkról köztudott, hogy szeretünk új kihívásokat magunk elé állítani, így a versenysport mellett a szabadidősportban is igyekszünk még inkább jelen lenni. Ami a versenysportot illeti, az idén nem lesz könnyű évünk, mert a világ egyik legeredményesebb sportolója, az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta anyai örömök elé néz. Nagy örömmel fogadtuk decemberben a bejelentését és minden támogatást megadunk neki ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen a szülés utáni visszatérése a sportágba ? mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke.
Doma Gergő szakmai igazgató úgymond csapatkapitányként ténykedik majd az új olimpiai ciklusban. ? Az általam vezetett szakmai csapatnak a magas színvonalú kiszolgáló háttér kialakítása az egyik legfontosabb feladata, no és az, hogy még az idén beindíthassuk a kajak-kenu specifikus egészségügyi központot a szövetség épületében, amely rengeteg segítséget nyújt majd a rehabilitáció és a legális teljesítményfokozás területén ? mondta Doma Gergő.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány már vázolta az új válogatási elveket is, ez elsősorban a férfi kajak szakág tekintetében hozott jelentős változásokat. ? Szeretnénk, ha a Rióban szerényebben teljesítő férfi kajak és kenu szakág egy picit megerősödne, előbbiben a női szakág eredményességének mintája alapján az egyes és páros teljesítmények alapján állítjuk majd össze a négyeseket az idei világversenyekre! ? hangsúlyozta a kapitány, aki elmondta, hogy az idei szezon legfontosabb versenye a világbajnokság és az Európa-bajnokság mellett a májusi szegedi világkupa lesz.
Dónusz Éva utánpótlás kapitány a fiatalok menedzselését hangsúlyozta és azt, hogy az elmúlt évek kiemelkedő sikerei továbbra is garantálhatóak lesznek az utánpótlás korosztályban. ? Hüttner Csaba felnőtt kapitánnyal összedolgozva, közös edzőtáborok, felmérések és az ifjúsági, U23-as és felnőtt csapat közös működtetésével visszük tovább ezt az eredményességet. Reményeim szerint a jelenlegi utánpótlás csapatból Tokióig legalább három-négy versenyző beépülhet a felnőtt válogatottba ? fogalmazta meg céljait Dónusz Éva.
Weisz Róbert, a paraszakág vezetőedzője nem csak azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy Suba Róbert révén a riói paralimpián éremmel mutatkozott be a magyar parakenu sportág, hanem, hogy a hat paralimpiai számból négyben pontszerző helyen zártak a magyar versenyzők. ? A lehetőségeink pedig bővülhetnek, hiszen a nemzetközi szövetség 2020-ban már kenus számokat is tervez majd a tokiói paralimpián ? fogalmazott a szakember, aki a maraton szakágról is szót ejtett: a sikereink zálogát ma már nem csak a beérett versenyzők, Csay Renáta és Kövér Márton jelentik, de azok a fiatalok is, akik az elmúlt esztendőben felnőtt világbajnoki dobogón tudtak zárni.
Storcz Botond korábbi felnőtt szövetségi kapitány 2017-től a másik olimpiai szakág, a szlalom kajak-kenu szakmai fejlesztéséért felel. A fejlődéshez jó alapot ad a Kemény Ferenc kormányprogram keretében Csepelen megvalósuló új Extrém park, amely otthona lesz ennek a szakágnak. ? Mondani sem kell, hogy ez mekkora lökést adhat ez a szakágnak, amelyben egyébként minden olimpián négy aranyérmet lehet megszerezni! A nemzetközi versenyeken én is láttam, hogy mennyire látványos és népszerű a szlalom, mi jelenleg egy honosított szlovák és egy Szlovéniában élő, utánpótláskorú magyar versenyzővel számolhattunk, a cél az, hogy Tokióban, vagy a 2024-es olimpián már legyen a szakágnak indulója és hosszabb távon a szlalomban is komoly tényezővé váljon Magyarország ? mondta Storcz Botond.
Horváth Bence, a Mercedes-Benz Hungária Kft. PR-menedzsere örömteli bejelentést tett a sajtótájékoztatón: a cég négy esztendőre, a teljes olimpiai ciklusra szóló támogatói szerződést kötött a Magyar Kajak-kenu Szövetséggel. ? A Mercedes-Benz Hungária célkitűzései között szerepel, hogy olyan sportszövetségeket, kulturális egyesületeket támogasson, amelyek a hazánkban gyártott személyautókhoz hasonlóan világszínvonalat képviselnek. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség tökéletes partner számunkra, mert ebben a sportágban olyan értékekre leltünk, amelyek számunkra is fontosak: a tradíciók, a múlt tisztelete, a folyamatos siker, a sportág eleganciája és a kemény munka ? mondta Horváth Bence és hozzátette: a Mercedes autóflottával és egyéni versenyzők, így jelenleg Kammerer Zoltán és Kárász Anna támogatásával van jelen a sportágban.
A szponzoráció keretében a támogatottak köre évről évre növekszik, csakúgy, mint a rendezvényekhez nyújtott mobilitási segítség mértéke. ? Támogatásunk további négy évvel meghosszabbodik, így mi is elkísérjük a kajak-kenu sportágat a Tokióba vezető úton ? tette hozzá Horváth Bence, aki szimbolikusan egy Mercedes-Benz kulcsot nyújtott át Schmidt Gábornak. ? Prémium márka prémium márkával találkozik ebben az együttműködésben! ? hangsúlyozta Schmidt Gábor és elmondta: 2020-ben már a felnőtt csapat hat versenyzője használ majd Magyarországon gyártott Mercedes személyautót.
