ZETApress

hírportál

Erzsébet körúti Mártírok

MártírokA tizenéves Veniamin először csak nem akar részt venni az iskolai úszáson, majd egyre furcsábban kezd viselkedni. Anyja azt gyanítja, drogozik, pedig egészen másról van szó: a fiú vallási fanatikussá vált. Hamarosan teljesen felbolygatja anyja, osztálytársai és az egész középiskola életét.

Állandóan a Bibliából idéz és annak tanításait fegyverként fordítja mindenki ellen. Egyedül Elena, a biológiatanár veszi fel a kesztyűt ? láttuk délben a Mártírok című színes, feliratos, 118 perces orosz dráma sajtóvetítésén az Erzsébet körúti Art+Cinemában. Bemutatója január 12-én lesz a magyarhangya forgalmazásában csak 16 éven felülieknek!

Marius von Mayenburg: Mártír című drámájából Kirill Szerebrennyikov, a neves orosz színházi rendező, a moszkvai Gogol Központ művészeti igazgatója készített nagy hatású filmet. Korábbi munkáiból Az áldozatkaszkadőr című 2006-os filmjét számos fesztiválon díjazták, Izmena (Betrayal) című drámáját 2012-ben Arany Oroszlánra jelölték a Velencei Filmfesztiválon. A tanítvány (The Student) Cannes-ban François Chalais-díjat kapott.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=mx1ngt7aVe8[/youtube]

Szóljon hozzá!