ZETApress

hírportál

Fosse Alvása

Több generáció él egy lakásban és amit csak el tudsz képzelni az megtörténik, és amit nem, az is! ? láttuk a világhírű norvég fenegyerek Jon Fosse: Alvás című különleges darabjának Magyar színházbeli olvasópróbáján, ahol a magyarországi ősbemutatóra készülnek. A darab az északi thrillerek hideg világát idézi meg.

A szereplők közül Hámori Ildikó, Móga Piroska, Pavletits Béla, Horváth Illés és Takács Géza részleteket olvasott fel a Deres Péter fordította drámából a nyilvános olvasópróbán. Vecsei László zeneszerző játszott készülő zenéjéből, Deres Péter dramaturg és Lengyel Ferenc Jászai Mari-díjas rendező ismertette a darabot, a koncepciót. Beszéltek a szerzőről, aki igazán eredeti és világhírű figura. Megismerhettük a díszlet- és jelmezterveket és azok tervezőjét: Kovács Yvette Alidát.

A furcsa világú, skandináv krimiket idéző, thrillerbe hajló színdarabot az EGT Alapok és a Norvég Alap támogatja, a projektet a pályázaton nyertes Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület a partnereivel: a Magyar Színházzal, a Magyar Írószövetséggel, a Skandináv Ház Alapítvánnyal és a Theatrum Schoale Alapítvánnyal hozza létre ? tudtuk meg a délutáni sajtóuzsonnán a Hevesi Sándor téri teátrum Szalonjában.

Szkalla-lányok a Magyar Színházban!

A Macskajátékot, Örkény István világhírű színdarabját ők ketten ? Béres Ilona és Tordai Teri ? játsszák. Nincs is rajtuk kívül senki sem a színpadon. Ők vannak csak és ők minden, amit Örkény beleírt a darabba. Giza ? Tordai Teri és Orbánné, Erzsi ? Béres Ilona a Macskajáték egész világát életre kelti. Az átiratot Berényi Gábor készítette és ő is rendezte a két zseniális színésznőre. Velük élhetjük át, hogy a szerelem, a szenvedély és a humor nincsen tekintettel az évekre, a korra! Béres Ilona és Tordai Teri teljesítménye csak a legnagyobb artistákéval mérhető ebben az előadásban. Egymásba kapaszkodva tartják egymást és egyensúlyoznak.

Mind a ketten itt voltak a színháznál, amikor az még Nemzeti volt és most hosszú évek után visszajönnek, mert a Szkalla-lányokat ezentúl a Magyar Színház Sinkovits-termében játsszák. (Ők persze még játszottak Sinkovits-csal, amikor nem volt ilyen nevű terem!) Világszám lesz itt december 4-5-én este fél 8-kor! Fotóink róluk Mohos Angéla és Sarudi Gyula felvételei. Az alábbi videót Markos Viktor készítette az Óbudai Társaskör 2012. nyári Manna Produkcióján ? tudtuk meg Sándor Erzsitől.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=gCiFxiGE-t4[/youtube]

Szóljon hozzá!