Passió XXI az Arénában
Formabontó színpadi megoldásokkal, újrahangszerelt mai magyar slágerekkel, több mint 150 táncossal mutatja be Jézus szenvedéstörténetét a Passió XXI című darab Alföldi Róbert rendezésében; a produkciót a Papp László Budapest Sportarénában 2017. április 9-én Virágvasárnap láthatja a közönség.
A rendező a darab délelőtti sajtótájékoztatóján a Kárpátia Étteremben kiemelte: a Passió XXI azt kutatja, hogy Jézus szenvedéstörténete mit mond a ma emberének, illetve ha Jézus köztünk élne, vajon felismernénk-e, elfogadnánk-e benne a megváltót? ? Alföldi Róbert elmondta, hogy a Passió minden ember életét meghatározó kultúrantropológiai alaptörténet, amelyből az egész európai kultúra előbújt, ezért a színmű a vallásos közönség mellett a nem hívők számára is szolgál mondanivalóval.
Bár a darab a hagyományos passiójátékok szerkezetét és főbb elemeit megtartja, Alföldi Róbert rendezésében nagy hangsúlyt kapnak majd az egyéni tragédiák is. Rosta Mária, az előadás producere szerint egy 2007-ben Manchesterben látott különleges passió-előadás adta az ötletet, hogy Magyarországon is készüljön egy hasonló formabontó darab, de eddig mindig falakba ütközött. Egyszer a hercegprímás, másszor meg a ferencvárosi kereszténydemokraták akadályozták meg a köztéri bemutatást, ezért viszi most a művet az Aréna falain belülre.
Kiemelte, hogy a hagyományos színpaddal szemben még egy nagy pódium kap majd helyet, ezeket egy 50 méter hosszú keresztút köti majd össze, de ez nem jelenti a 14 stációt. Mindemellett az elmúlt évek magyar slágerei is felcsendülnek az előadásban, így a közönség az eredeti szöveggel és dallammal, áthangszerelt formában hallhatja majd az adott helyzetekhez alkalmazva többek közt az Ocho Macho, a Tankcsapda, a Quimby, az Anna and the Barbies vagy a Subscribe legismertebb dalait. A művészeket az Óbudai Danubia Zenekar 52 tagú szimfonikus zenekara és rockzenészek is kísérik.
Székely Csaba eredeti bibliai történet alapján írt művében Jézus szerepét Szabó Kimmel Tamás alakítja, Júdást Stohl András, Pilátust Fekete Ernő, Kajafást László Zsolt formálja meg, Szent Pétert Feke Pál, Szűz Máriát Pápai Erika, Mária Magdolnát pedig Tóth Gabi alakítja. Díszlettervező: Menczel Róbert. Jelmeztervező: Tihanyi Ildikó. Plakátterv: Varga Csaba. Koreográfus: Gergye Krisztián. A 90 perces produkció csupán egyetlen alkalommal, április 9-én Virágvasárnap lesz látható, mert a Jézus megformáló színész nem vállalt több keresztre feszítést. Rosta Mária ezt is ? miként a korábbi produkcióit ? rögzíteni fogja, de nem tudja még, hogy valamelyik tévécsatorna bemutatja-e valaha. A próbák március elején kezdődnek.
