ZETApress

hírportál

Art Market vasárnapig

AMB 2016A szerda esti zártkörű megnyitó és VIP-fogadás után hatodik alkalommal nyitotta meg kapuit tegnap délelőtt a nagyközönség előtt az Art Market Budapest, Kelet-Európa vezető és Európa egyik számottevő kortárs képzőművészeti vására Budán.

A legnagyobb Magyarországon megrendezésre kerülő művészeti kiállítás több mint húsz ország közel száz kiállítójának standjain ötszáznál több művész több ezer alkotását mutatja be a budapesti Millenáris kiállítási épületeiben és parkjában. Az évente megrendezésre kerülő négynapos esemény iránt tovább nőtt a nemzetközi érdeklődés, a korábbi években reprezentált országok száma ezúttal újabb, tengerentúli kiállítókkal is növekszik.

Az Art Market Budapest eddig közel 99 ezer vendéget fogadott, hamarosan tehát százezredik látogatóját várja számos különlegességgel: egyebek mellett POLISH(ed) elnevezéssel egyedülálló gazdagságban mutatkozik be az idei kiemelt vendég Lengyelország, visszatér a Berlin galériáit bemutató kiállítási program, négy kontinens kiállítóiból válogat a vásár fotószekciója, valamint Magdalena Abakanowicz világhírű díszvendég szoborkompozíciója is látható lesz a három kamionnal Budapestre érkező szoborparkban.

A Budapest Fővárossal kialakított stratégiai partnerség, illetve a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal tovább mélyülő szakmai partneri kapcsolat jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az Art Market Budapest idején fővárosunk Európa legvonzóbb kortársművészeti fesztiválvárosa legyen. Az Art Market Budapest által szervezett több mint ötven kísérőesemény közül olyan elemek, mint például a Pieczynski Gyűjtemény lengyel avantgárd anyagának egyedülálló kiállítása vagy David Seymour ?CHIM? fotókiállításának világpremierje önmagában is figyelemre méltó nemzetközi művészeti csemege, és ha mindezt hozzáadjuk a CAFe Budapest több száz eseményéhez, máris érthető, miért kihagyhatatlan úti cél 2016 októberében Budapest az igényes művészetbarátok számára.

Kiállítók négy kontinens húsznál is több országából: tovább bővülő nemzetközi művészeti választék. Az Art Market Budapest kiemelt célja, hogy széles közönség számára magas színvonalú nemzetközi művészeti élményt biztosítson, és Budapestet az egyik legjelentősebb európai kulturális központként, a régió művészeti fővárosaként mutassa be a nemzetközi és hazai közönségnek. A vásár kiállítási csarnokaiban látható művészeti tartalom és az épületek között látható köztéri szoborkiállítás mintegy 6200 négyzetméteren húsznál több országból érkező közel száz kiállítónak biztosít megjelenési lehetőséget, az általuk képviselt 500 feletti művész több ezer alkotása válik közvetlenül hozzáférhetővé a közönség és a vásárlók számára.

Az elmúlt években bemutatkozott mintegy 35 kiállító ország listája idén tovább bővül, a Koreai Köztársaság (Dél-Korea) mellett első afrikai nemzetként Namíbia is képviselteti magát. Az Art Market Budapest 2016 kiállítói a következő országokból érkeznek Budapestre: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Egyesült Arab Emírségek, Egyesült Királyság, Franciaország, Koreai Köztársaság, Lengyelország, Magyarország, Namíbia, Németország, Olaszország, Oroszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország és Ukrajna.

Mindeközben Magyarország valamennyi jelentős kortárs képzőművészeti galériája is bemutatkozik a vásáron, és adja látványos bizonyítékát annak, hogy a hazai képzőművészeti választék erős nemzetközi kontextusban is rendkívül versenyképes. A hazai szcéna legfontosabb szereplői közül kettő is, az acb Galéria és a Várfok Galéria rendkívül nagy volumenű kiállítási anyaggal 100-100 négyzetméteres területen áll majd a közönség rendelkezésére.

Szóljon hozzá!