Sia-dömping nagy visszatérőkkel
Az X-Faktorban Tóth Gabi, ByeAlex, Gáspár Laci és Puskás Peti továbbra is keresi az igazi tehetségeket, amelyekből tegnap sem volt hiány. Sőt számos olyan versenyző is visszatért, aki a korábbi évadokban a táborig, vagy egészen a mentorházig is eljutott már ? láttuk az RTL Klub képernyőjén.
A tegnap esti X-Faktor válogatóján sokaknak bizonyult túl nagy falatnak egy-egy Sia-dal eléneklése. Pontosabban kizárólag Opitz Barbarának sikerült Sia slágerével olyannyira lenyűgöznie a mentorokat, hogy négy igennel tovább is jusson a táborba. A 16 éves lány egyébként Sonkádról érkezett, ahol besegít a családja uborkatermesztéssel foglalkozó vállalkozásába.
Először állt közönség előtt Türk Máté is, a jópofa pizzaszakács, aki saját dalát hozta el a mentoroknak, amely egy őszinte vallomás a korábbi függőségéről. Ugyancsak az X-Faktor színpadán derült ki, hogy Stephanie Semeniuc tehetséges énekes, Tóth Gabit például annyira meggyőzte, hogy a mentor még a színfalak mögé is kiszaladt a szülőkhöz, hogy ezt nyomatékosítsa bennük.
Puskás Petinek nagy félelme vált valóra most szombaton, hiszen egy olyan kollégájának a produkcióját kellett értékelnie, akivel már többször is dolgozott együtt színészként. A 28 éves Fejes Szandra ? a 2008-as István a király Táltos asszonya ? azonban nagyon megkönnyítette a mentorok dolgát, hiszen fergetegeset énekelt, állva tapsoltak neki, ami után nem is volt kérdés, hogy négy igennel engedik tovább. Kellemes meglepetés volt a félénk László Cintia, a vagány külsejű Horváth Nikoletta Colette és az örök díva, Horváth Gyöngyi, aki bebizonyította, hogy a tehetségnek nincs kora.
A szombati válogatón olyan versenyzők is felbukkantak, akik már korábban is jártak az X-Faktor színpadán. Víg Dani 2013-ban egyéni énekesként esett ki a táborban, most azonban Kalopszia nevű zenekarával tért vissza és jutott tovább. Dánielfy Gergely ugyancsak három évvel ezelőtt tűnt fel az X-Faktorban, akkor a táborban kellett búcsúznia. Gergely most újra esélyt kapott arra, hogy bizonyítson, hiszen a mentorok négy igennel küldték tovább a táborba. Csak úgy, mint Jáger Kingát, aki 2012-ben egészen az X-Faktor mentorházáig jutott, Malek Miklós azonban végül őt nem vitte magával az élő show-ba. Miként múlt szombaton, úgy jövő szombaton 20 órától is új versenyzők érkeznek a mentorok elé, hogy meggyőzzék őket, van helyük az X-Faktorban.
