Átnevezés lufikkal
Fidesz Választási Irodává (FVI) nevezték át a Nemzeti Választási Irodát (NVI) az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért (PM) délelőtti közös tiltakozó demonstrációján; a táblát az iroda Alkotmány utcai székhelye előtt függesztették ki aktivistáik.
Karácsony Gergely zuglói polgármester, a PM társelnöke elmondta: lassan orvosi esetként lehet értelmezni Orbán Viktor hatalomféltését, és az ő érdekét szolgálja, az ő hatalmi játéka a népszavazás is. Pártja is felkerült a nemzetinek nevezett választási bizottság halállistájára, a hatóságnak még az is fáj, ha valaki elmondja a véleményét a szavazás napján. Jelezte: vasárnapi rendezvényüket az Erőszakmentesség Világnapja alkalmából tartják. Azért hirdették meg a rendezvényt, hogy elmondják, egy gyűlöletmentes, erőszakmentes, félelem nélküli Magyarországon szeretnének élni!
Molnár Gyula, az MSZP elnöke akciójukat a többi között pártja februári népszavazási kezdeményezésének megakadályozásával indokolta. Szerinte február 23-án egy valódi népszavazást akartak megakadályozni a választási irodához küldött emberek, majd egy nappal később, a kvótareferendum bejelentésével paravánt próbáltak húzni a történtek elé. A kormány által kezdeményezett népszavazás szerinte jogilag megalapozatlan, kormány- vagy parlamenti döntéssel megoldható kérdésben írták ki, s több mint tízmilliárd forintot költenek rá.
Molnár Gyula abban bízik, a mostani vasárnap mindenkinek hitet ad abban, hogy nem lehet közpénzből, durva kampánnyal megtéveszteni az embereket, és 2018. a változás éve lehet Magyarországon. A következő időszakban igazi válaszokat fognak adni az oktatás, az egészségügy, a szegénység, a korrupció és a jogállam problémáira, mert most álproblémákról szól a közélet. Az MSZP elnöke javasolta, hogy vasárnap mindenki pihenjen otthon, kivéve délután, amikor a PM tartja a Kossuth téri rendezvényét, majd október 3-án kezdjék el a normális Magyarország építését.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden megállapította, hogy választási gyűlésnek minősül, ezért jogsértő a PM vasárnapra hirdetett rendezvénye mert a szavazás napján nem lehet ilyen gyűlést tartani. Ezután az MSZP szolidaritásból elállt saját, eredetileg ugyancsak vasárnapra, a belvárosi Vörösmarty térre tervezett rendezvényétől, a Szabad Európa-naptól, amelyet a szervező szocialisták családi napnak neveztek. A párt tagjai és szimpatizánsai este 6-tól a Soroksári úti La Vida Rendezvényházban várják a népszavazás eredményét.
A tiltakozó akció végén leleplezték az NVI épülete előtti lámpaoszlopra felerősített táblát, melyre nagy betűkkel írták: Fidesz Választási Iroda. A színpadon egy iratmegsemmisítőt helyeztek el, amelyen le lehetett darálni a szavazási értesítőket. A demonstráción részt vevők MSZP-s és PM-s zászlókat, lufikat tartottak és több szocialista népszavazási óriásplakátot is kiraktak az NVI előtt.
A népszavazáson Magyarországon 10.331 szavazatszámláló bizottság működik, valamennyi legalább öt taggal. A parlamenti frakcióval rendelkező pártoknak ? és a népszavazást kezdeményező kormánynak ? lehetősége volt arra, hogy a bizottságok mindegyikébe tagot delegáljon. A Fidesz 13.880, a Jobbik 175, a KDNP 279, az LMP 41, míg az MSZP 4012 tagot delegált az országos népszavazásra. Felháborító és elfogadhatatlan, hogy vannak, akik csalással vádolták meg a szavazatszámláló bizottsági tagokat! ? mondta Pálffy Ilona, az NVI elnöke délelőtti sajtótájékoztatóján, ahol a mintegy ötvenezer tag nevében is visszautasította a vádaskodásokat.
Holnap ? miként 1989 óta minden voksoláson ? magam is szavazatszámláló leszek Ferencvárosban. Hétfőn délután a Helyi Választási Iroda (HVI) másfél órás oktatását hallgattam meg társaimmal, ma délután a IX. kerületi Polgármesteri Hivatalban elnökhelyettesként kell átvennem a választási anyagokat. Holnap reggel már 5-kor elkezdjük berendezni a szavazóhelyiséget, hogy a 6 órai nyitáskor az első szavazó jelenlétében lezárhassuk az urnákat. Az ötfős bizottságban hárman vagyunk választott tagok, munkánkért az NVI-től húszezer forint bruttót kapunk, melyet a HVI tízezerrel megfejeli. A párt-delegáltakat ? velünk két fideszes dolgozik ? pártjuk honorálja munkájukért.
