ZETApress

hírportál

Gongszóra csobbantak

Ironman 70.3Harmadik alkalommal látja vendégül a világ legerősebb, legacélosabb sportolóit az Ironman 70.3 Budapesten. A reggeli megnyitón dr. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkár magyarul és angolul köszöntötte a résztvevőket s a vendégeket, majd a Lágymányosi-öbölben 9 óra 8 perckor a gong megkondításával vízbe küldte a mezőnyt.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kormány, a sportvezetés számára fontos, hogy minél több színvonalas nemzetközi esemény szervezője legyen hazánk, hogy a világ minden tájáról érkezzenek hozzánk a kiváló sportolók. Ezért is van nagy jelentősége annak, hogy Kelet-Közép-Európában elsőként, az öreg kontinensen pedig Berlin és Koppenhága után a harmadik fővárosként Budapest rendezhetett Ironman-t.

Dr. Szabó Tünde szólt arról, hogy a versenyzők ? köztük legidősebb résztvevőként a Németországból érkezett 74 esztendős Guenter Danel ? példát mutatnak az ifjúságnak, sportolásra ösztönzik a fiatalokat és az időseket egyaránt, s bebizonyítják, hogy jó futni, kerékpározni, úszni. ? Önök azok, akik kitartásukkal megmutatják: tudunk tenni azért, hogy céljainkat elérjük, és higgyünk abban, amit mások lehetetlennek tartanak, mi még is teljesítjük! ? tette hozzá.

Idén 65 országból közel kétezren neveztek a budapesti Ironman 70.3 versenyre, melyen 35 kvalifikációs hely szerezhető a 2017-ben, az Egyesült államokbeli Chattanoogaban rendezendő világbajnokságra. A hétvégi versenyeken közel hatezren vesznek részt, s mint csütörtökön megtudtuk, Kropkó Péter 10 év után újra rajthoz áll. Budapest legszebb részein haladnak a résztvevők. A pályavezetés meghatározó eleme a Duna, a kerékpárútvonal a budai hegyek és a Várnegyed érintésével végigvezet egészen Óbudáig, a Lánchídon átkelve pedig bejárják a pesti belváros jelentős részeit. A versenyt a Kropkó Promotion Kft. szervezte a Magyar Triatlon Szövetséggel közösen.

Szóljon hozzá!